Csehország gáztartalékai 11 hónapra elegendőek
Csehország gáztartalékai 11 hónapra elegendőek, ha a tél a korábbi évek átlagának megfelelő lesz - közölte Zbyněk Stanjura pénzügyminiszter pénteken Prágában, sajtótájékoztatón.
A minisztérium ugyanakkor számol azzal, hogy a gázfogyasztást a korábbi évek átlagához viszonyítva 15 százalékkal csökkenteni kell majd, ahogy azt az Európai Unió előírta - mondta David Prušvic, a tárca szakigazgatója.
Ha kemény tél következik, akkor a tartalék tavaszig tart ki. Ez azonban nem drámai probléma, mert utána a nyári hónapok következnek - tette hozzá.
A pénzügyminisztérium két vezetője közölte: valós alapokon nyugszik az a várakozás, hogy Csehországnak a következő 11 hónapban nem lesznek gondjai a gázellátással.
Zbyněk Stanjura elmondta: azzal számolnak, hogy rövidesen megtelnek a csehországi gáztárolók. Másfelől Hollandiából annyi cseppfolyós gázra számíthatnak, amennyi nagyjából az éves cseh fogyasztás egyharmadát képes fedezni.
- tette hozzá a miniszter.
Ilyen esetben a cseh GDP az idén csak 3-4 százalékkal, jövőre pedig mintegy 4,5 százalékkal emelkedne, ami alacsonyabb, mint a jelenlegi előrejelzések - mondta.
Jozef Síkela ipari és kereskedelmi miniszter szerdán nem zárta ki, hogy ha a következő hónapokban súlyos problémák lépnek fel, korlátozni kell a lakossági gázfogyasztást is.