2024. március 19., 20:18

Charles Michel: a legfontosabb feladat a katonai segély gyors eljuttatása Ukrajnának

A legfontosabb feladat a katonai segély gyors eljuttatása, valamint a lőszerek gyorsított beszerzése és szállítása Ukrajnának - jelentette ki Charles Michel, az Európai Tanács elnöke a csütörtökön kezdődő uniós csúcstalálkozóra szóló, a tagállami vezetőknek küldött meghívólevelében kedden.

Charles Michel
Fotó: TASR

A kétnaposra tervezett brüsszeli csúcsra szóló, az interneten is közzétett meghívólevelében Michel az Ukrajnának szánt katonai segítségnyújtással kapcsolatban azt írta: a sürgősség, az intenzitás és a megingathatatlan eltökéltség elengedhetetlen.

Hangsúlyozta: a tagállami vezetőknek az uniós szankciók hatékony végrehajtására és érvényesítésére, valamint a lefoglalt orosz vagyonból származó nyereség felhasználására irányuló erőfeszítések előmozdítására kell összpontosítaniuk.

Az uniós csúcstalálkozó témái közül kiemelve az Európai Tanács elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy Európa évtizedek óta nem fektetett eleget biztonságába és védelmébe, ezért - mint fogalmazott –

itt az ideje a biztonságunkkal és védelmünkkel kapcsolatos valódi paradigmaváltásnak, valamint annak, hogy az EU gazdaságát háborús alapra állítsuk".

Az izraeli-palesztin konfliktussal kapcsolatban azt mondta: a Hamász iszlamista terrorszervezet október 7-én elkövetett támadása és az azt követő gázai háború átlépte az embertelenség határát. Szavai szerint sürgősen tűzszünetre van szükség a polgári lakosság védelme, a túszok szabadon bocsátása és annak biztosítása érdekében, hogy a humanitárius segítség célba érjen. Fokozni kell továbbá a regionális eszkaláció megakadályozására irányuló erőfeszítéseinket, különösen Libanonban és a Vörös-tengeren - emelte ki.

Az Európai Unió elkötelezett az izraeliek és a palesztinok közötti igazságos és átfogó megoldás mellett, amely szerint Izrael és egy demokratikus, önálló és életképes palesztin állam élne békében, biztonságban és kölcsönös elismerésben egymás mellett - tette hozzá.

A mezőgazdasággal foglalkozó tanácsi vitaponttal kapcsolatban Charles Michel hangoztatta: határozottan kell fellépni a gazdák előtt álló kihívásokkal szemben, különös tekintettel a mezőgazdasági termelőknek az élelmiszerellátási láncban elfoglalt helyzetére és a tisztességes versenyre mind a belső piacon, mind globálisan.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.