Bulgáriában a helyzet fokozódik
Parlamenti szavazást tartottak volna szerdán Bulgáriában az új bolgár kormány összetételéről, de Szlavi Trifonov, a júliusi választásokat megnyerő Van Ilyen Nép (ITN) párt elnöke keddi televíziós beszédében bejelentette, hogy lemond kormányalakítási megbízásáról.

– szólított fel. Jelenleg arról vitáznak alkotmányjogászok, hogy a bejelentés ellenére kötelező-e megtartani a parlamenti szavazást a kabinet jóváhagyásáról, vagy le lehet-e venni a napirendről a kérdést. Trifonov a keddi sajtónyilatkozatában azonban azt is kijelentette, hogy támogatják Rumen Radev második ötéves ciklusát az őszi államfői választásokon.
A július 11-i előre hozott választásokon győztes párt elnöke furcsa módon még az eredményhirdetés napján minden egyeztetés nélkül kisebbségi kormányzást jelentett be. Az ITN 65 mandátumot szerzett a 240 fős bolgár parlamentben. Azzal az indoklással, hogy nála a koalíciós kormányzás negatív kicsengésű, Trifonov nem vonta be tervezett kabinetjébe a tavaly nyári kormányellenes tüntetéseket szervező, azóta a parlamentbe is bekerült Demokratikus Bulgária és a Talpra! Maffia, takarodj! nevű protestpártokat. Sőt ultimátumot intézett a két kisebb szövetségeséhez, hogy vagy megszavazzák kormányát, vagy újabb – idén már harmadszor – parlamenti választások következnek.
Mára az ITN és a két másik protespárt viszonya teljesen elmérgesedett, bár programjaik nagyrészt egyeznek. A népszerű énekes és televíziós műsorvezető Szlavi Trifonov szerint egykori szövetségesei most azért hőbörögnek, mert több miniszteri tárcát követeltek maguknak. Miután a két kisebbik protestpárt a hét elején kijelentette, hogy a parlamenti szavazáson nem támogatják a Van Ilyen Nép kormányát, az ITN második embere, Tosko Jordanov „alantas kis politikai gendereknek” nevezte őket. Elemzők szerint úgy tűnik, hogy a tavalyi kormányellenes tüntetéseken népszerűségre szert tett szövetségesek minden hidat felégettek egymás között.
– fejtette ki Trifonov.
A hagyományos parlamenti pártok, a GERB és a szocialisták már korábban deklarálták, hogy nem támogatják Trifonov pártját. Rumen Radev államfő most a választásokon második legtöbb szavazatot szerző GERB-et bízza meg kormányalakítással, elemzők szerint azonban az szinte azonnal visszaadja a megbízatást. Az elnök ezt követően a Bolgár Szocialista Pártot bízhatja meg kormányalakítással, ám valószínűleg ők sem járnak sikerrel. Ennek következtében valószínű, hogy Bulgáriában idén harmadik alkalommal is választásokat tartanak.