Bulgária nemet mond Ukrajna katonai támogatására
Bulgária sem lőszert, sem fegyvereket nem küld Ukrajnának − jelentette ki határozottan Rumen Radev. Az államfő hangsúlyozta, az ellenzék támadásai ellenére sem hagyja, hogy országa háborúba sodródjon. A bolgár társadalom túlnyomó része nem pártolja Ukrajna katonai támogatását.

Ameddig otthon a bolgár parlamenti pártok többsége azon versenyzik, hogy minél jobban megfeleljenek az amerikai külügyminisztérium és a szófiai amerikai nagykövetség elvárásainak Ukrajna katonai támogatása kapcsán, addig Rumen Radev köztársasági elnök a jelenlegi ügyvivő kormánya nevében az e heti EU-csúcson bejelentette, hogy Bulgária nem vesz részt az Európai Unió kollektív lőszervásárlási programjában, nem küld se lőszert, se fegyvereket Ukrajnának. Hozzátette, hogy országa feltölti saját készleteit és segíteni fogja a többi tagországot, hogy azok is hasonlóan tegyenek.
− fogalmazott az államfő.
Brüsszelben újságíróknak elmondta, feltételeket fog szabni: a másoknak eladott, Bulgáriában gyártott katonai felszerelések nem juthatnak el Ukrajnába.
Ugyanakkor elismerte, hogy Szófiának nem áll módjában ellenőrizni, mi történik a katonai termékekkel, miután átadták őket a vevőknek.
Válaszképpen a korábbi kormánypártok, a Folytatjuk a változást–Demokratikus Bulgária választási koalíció háborúpárti képviselői nekiestek az államfőnek:
A választási koalíció vélekedése szerint az államfőnek joga van orosz- vagy Putyin-barátnak vagy bármi másnak lennie, de nem kelthet olyan félelmet a lakosságban, hogy az oroszok holnap partra szállhatnak Bulgáriában, és ahhoz sincs joga, hogy szembemenjen az ország nemzeti érdekeivel.
Az Euronews Bulgaria által közölt idei közvélemény-kutatás eredményei szerint az ukrajnai háború hatásai a legtöbb bolgár számára veszélyt jelentenek, de nem támogatják az Ukrajnának nyújtandó katonai segítséget.
A bolgárok megosztottak az Oroszország elleni szankciók kérdésében is: a megkérdezettek 47 százaléka helyesli a büntetőintézkedéseket, 41 százalékuk pedig szeretné, ha azok megszűnnének. Csupán a megkérdezett bolgárok egyharmada támogatja az Ukrajnának nyújtott pénzügyi és katonai segítséget, 57 százalékuk pedig ellenezte. A bolgárok túlnyomó többsége, mintegy 81 százaléka egyetért a szolidaritás szükségességével, a menekülteknek nyújtandó humanitárius segítséggel.
Bulgáriában április másodikán lesznek az előre hozott parlamenti választások, addig Rumen Radev államfő által kinevezett ideiglenes kabinet kormányoz. Amennyiben a következő választások sem hoznak kellő többségi eredményt, akkor ősszel kettő az egyben, parlamenti és helyhatósági választásokat tartanak.