Budapesten, az elszigeteltség csúcsán
Ha valakinek volt még fikarcnyi kétsége, hogy Magyarország el van szigetelve az őt körülvevő világtól, a múlt héten végleg meggyőződhetett róla, hogy Orbán Viktor a világ legmagányosabb politikusa. Annyira el van szigetelve Európa többségétől, hogy senki sem figyel arra Európában, mit mond, vagy mit tervez Orbán Viktor.
De félre a tréfával! Felemelő volt látni, amint csütörtök délelőtt egymás után gördültek be az államfők és miniszterelnökök limuzinjai a budapesti Puskás Aréna elé, ahol az európai országok csúcstalálkozójára, hivatalos nevén az Európai Politikai Közösség (EPK) konferenciájára került sor. Negyvenhat kormányfő, államelnök és világszervezetek vezetői jöttek Budapestre, nyilván azért, hogy felvilágosítsák Orbánt, hol a helye. A liberálbolsevikok szerint a sutban, lehetőleg kukoricán térdepelve. A valóságban az asztalfőn. Igaz, illedelmes vendéglátóként, de azért már-már családfőként.
Ezt nem csak az amerikai elnökválasztás eredményének tudatában lehet kijelenteni, hiszen az EPK találkozóját korábban betervezték, s nem lehetett tudni, milyen szájízzel jönnek össze az európai vezetők. Mégis, Orbán Viktor után szabadon: Magyarország nem attól érdekes, hogy hirtelen erős támogatót kapott, hanem azért kapott erős támogatót, mert maga is erős, és hasonlóan patrióta, konzervatív értékrendet képvisel a kormánya, mint az újonnan megválasztott amerikai elnök.
Az előzményekről annyit, hogy nyáron még bojkottra szólítgatták fel egymást némely tagállami vezetők, s tőlük is hangosabban bégettek a liberálbolsevik parlamenti birkák, akik egyike-másika még az elnökséget is elvetette volna Magyarországtól. A budapesti EPK időpontjától természetesen nem lehet elvonatkoztatni az amerikai elnökválasztás eredményének tényét. Nyugat-Európát, benne az Európai Unió vezetőit valósággal sokkolta Donald Trump fölényes győzelme, s ezt a zavarodottságot alig tudták palástolni.
Láthatóan arra készültek fel, hogy a háborúpárti, Európát a vazallusának tekintő demokrata adminisztráció végleg bebetonozza magát Amerikában, és ők is a lakáj szerepében. Aztán fogták a telefont, és illedelmesen bejelentkeztek Trumpnál.
Akár szimbolikus jelentősége is lehet annak, hogy az Emmanuel Macron francia elnök által két éve kitalált nagy európai találkozón maga az ötletgazda egyik főszereplőként ott volt, míg Olaf Scholz német miniszterelnök csak csütörtök este kullogott be a többiek után. A német politika beleesett a saját csapdájába, és miután több szabaddemokrata minisztere lemondott, gyakorlatilag megbukott a „szemaforkormány”. Külsőleg tehát úgy tűnhet, hogy a két erős ember közül a francia elnök lett a győztes, míg a német kancellárt hamarosan elfújják a böjti szelek.
Bár Roberta Metsola, az EP elnöke Budapesten konferenciázott, a brüsszeli utazócirkuszt úgy tűnik, el sem érte a hír, hogy változik a világ, és Donald Trump lett Amerika új elnöke. Vagy ha elérte, lepattant a buborék faláról, amelyben a néppárti, szocialista, zöld és ki tudja, hány színű balos társaság többsége egyedül Várhelyi Olivér magyar biztosjelöltnek nem szavazott bizalmat, míg az előtte „grillezett” tizenhat jelöltet félig sem sütötte meg.
Hiába a szakmai rátermettség, az az EP többségét alkotó liberálbolsevik társaságot egy percig sem érdekli. Míg Budapesten európai stratégiákról volt szó, addig Brüsszelben tovább játszották kisded játékaikat a liberálbolsevikok.
Bár Zelenszkij ukrán elnök Budapesten is elmondta „béketervét”, a többség ennél józanabbul állt a kérdéshez. Pontosabban: a kérdésfelvetéshez, mert még mindig ott tartunk, hogy Európa átvállalja-e Amerika után a háború terheit. Maga Volodimir Zelenszkij, miután bejelentette, hogy nem írja alá a kétoldalú megállapodást Magyarországgal, mivel Magyarország nem támogatja Ukrajna NATO-csatlakozását, ellátogatott abba a kétnyelvű, magyar–ukrán iskolába, amelyet a magyar állam finanszíroz az Ukrajnából menekült gyerekeknek. Miközben a kárpátaljai magyar nyelvű oktatást törvénnyel igyekeznek lehetetlenné tenni.
A két nap alatt többször elhangzott: a világ meg fog változni. Jó reggelt, Vietnám, dúdolhatnánk, hiszen már térdig benne járunk a változásban. Az idén megbukott a francia és néhány napja a német kormány, s Európa-szerte előretörtek a szuverenista erők. Az európai embereknek elegük lett az elefántcsonttoronyba költözött vezetőikből. Ennek fényében a liberálbolsevik várakozás, hogy a budapesti találkozó csak formális, protokolláris lesz, legalábbis mosolyt csal az ember arcára. Ennek az üres vágynak a legékesebb példájával Balázs Péter, az egykori Bajnai-kormány külügyminisztere szolgált, aki azt találta mondani, hogy „Orbán Viktornak most nagy a mellénye, de attól még egyedül van.” (A viccbéli rabbival szólva: ha csak úgy nem.)
Mint Orbán Viktor elmondta, szigorúan pragmatikus, szakpolitikai kérdésekről folytattak eszmecserét, hiszen az Unió nincs jó bőrben. Hiába sorolja az Európai Bizottság vezetője, miben vagyunk jók, arra kell összpontosítani, hogy mi az, amin változtatni kell. A diverzifikálás szépen hangzik, de hogyan lehet azt megvalósítani olcsó energiahordozók nélkül? Nem elég ráolvasásszerűen kijelenteni: az energiahordozók árát csökkenteni kell, ha kevés az energiahordozó.
Azt is meg kell fogalmazni, hogyan akarja Európa ledolgozni azt az alapvető hátrányt, amely szerint az európai vállalatok és fogyasztók számára többszörösébe kerül a kőolaj, a gáz és az áram, mint például az USA-ban vagy Kínában.
Ezt nem lehet elfedni Európa „eredményeivel”, hogy itt magasabb a polgárok várható életkora, vagy jobb az oktatás színvonala.
Nehéz lenne néhány mondatban összefoglalni, mi történt két nap alatt Budapesten. Ami a legfontosabb, hogy sikerült tető alá hozni egy közös nyilatkozatot, az ún. budapesti deklarációt, amely a versenyképesség fokozását célozza. A másik fontos – bár talán megmosolyogtató momentum –, hogy az „elszigetelt” Budapestről felhívták az új amerikai elnököt.
Rossz nyelvek szerint (visszautalva Kissingerre, aki annak idején azt kérdezte, kit kell felhívnia, ha Európával akar beszélni) Trump elnöknek Orbán Viktort kell kitárcsáznia, ha Európával szeretne beszélni.
Jó adag eufemizmussal úgy is fogalmazhatnánk, hogy Ursula von der Leyen megkapta a házi feladatát Orbán Viktortól. Fél évet kapott az Európai Bizottság arra, hogy eredményt mutasson fel a mindenkit megnyomorító bürokrácia lebontására (ellentétben a Macron elnök által javasolt két évvel), hogy kidolgozza a hogyan tovább kérdését.
