2023. január 9., 11:38

Brazíliában százakat tartóztattak le a vasárnapi erőszakos tüntetések után

Brazíliában százakat tartóztattak le, felfüggesztették hivatalából 90 napra a fővárosi térség, Brasília kormányzóját, valamint elrendelték a közösségi média tüntetéseket támogató tartalmainak törlését, miután vasárnap Jair Bolsonaro korábbi elnök híveinek százai dúlták fel a kongresszus, az elnöki hivatal és a legfelsőbb bíróság épületét.

jair-bolsonaro.jpg
Fotó: archívum

A brazil hatóságok elkezdték a nyomozást a demokrácia négy évtizeddel ezelőtti helyreállítása óta történt legsúlyosabb államellenes támadás ügyében. Vasárnap késő este

Luiz Inácio Lula da Silva elnök visszatért a fővárosba és megígérte, hogy bíróság elé állíttatja a zavargások vezetőit.

Tüntetők ezrei törtek be vasárnap a kongresszus, a legfelsőbb bíróság és az elnöki palota épületébe, ablakokat törtek be, bútorokat rongáltak meg, ellopták az ország 1988-as alkotmányának eredeti példányát. Fegyvereket is szerezek az elnöki biztonsági hivatalból.
A január 1-jén hivatalba lépett baloldali Lula szerint Bolsonaro korábbi elnök híve, a főváros kormányzója, Ibaneis Rocha rendőrsége nem állította meg a támadók előrenyomulását.

Rocha videóüzenetben kért bocsánatot Lulától, a középületek megrongálásáért felelős tüntetőket "valódi vandáloknak" és "igazi terroristáknak" nevezte.

Lula elrendelte a szövetségi közbiztonsági erők brasíliai bevetését, és példás büntetést ígért a "fasiszta" támadás vezetőinek. A tüntetés célja szerinte

katonai puccs előkészítése volt, amely visszahelyezhetné a korábbi elnököt a hatalomba.

Az akkor még Sao Paolo államban tartózkodó Lula újságíróknak azt mondta, "meg fogják találni és megbüntetik a tetteseket".
Az elnök szerint

Bolsonaro a felelős, mert választási csalásról szóló alaptalan vádjaival fellázította támogatóit.

A volt elnök 48 órával hivatali ideje lejárta előtt Floridába repült, onnan utasította vissza a vádakat. A Twitteren azt írta, a békés tiltakozások demokratikusak voltak, de a kormányzati épületek lerohanása "átlépte a határt".
A rendőrség vasárnap három óra alatt visszafoglalta az épületeket, könnygázzal feloszlatta a tömeget.
Falvio Dino igazságügyi miniszter szerint 200, Rocha kormányzó szerint 400 embert tartóztattak le.
Dino elmondta, a nyomozással azt akarják feltárni, ki finanszírozta a több száz buszt, melyekkel Bolsonaro híveit a fővárosba szállították.

Azt is vizsgálják, miért nem készült fel biztonsági intézkedésekkel a kormányzó a közösségi médiában napok óta tervezett demonstrációkra.

A szervezkedő csoportok tagjai a dél-amerikai ország több városában gyülekezőhelyeket jelöltek ki, ahonnan bérelt buszokkal készültek a fővárosba menni azzal a szándékkal, hogy elfoglalják a középületeket.
A rohamrendőrség csak órákkal a tüntetések kezdete után ért a helyszínre.
A középületekben pusztítás reakciók lavináját indította el.

Emmanuel Macron francia elnök biztosította Lulát, hogy számíthat Franciaország támogatására. Joe Biden amerikai elnök felháborítónak nevezte a tüntetők által elkövetett erőszakot. Andrés Manuel López Obrador mexikói elnök pedig elítélte a brazil konzervatívok "puccskísérletét".

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.