2023. március 21., 18:15

Borrell szerint a változó geopolitikai környezetben összefogásra, a partnerségek megerősítésére van szükség

Oroszország Ukrajna elleni jogtalan és agresszív háborúja ébresztő volt, amely rávilágított, hogy a változó geopolitikai környezetben összefogásra, a partnerségek megerősítésére és a új együttműködések létrehozására van szükség - jelentette ki Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője Brüsszelben, a Schuman Biztonsági és Védelmi Fórum első ülésén kedden.

borell
Fotó: TASR/AP

Josep Borrell, az Európai Parlament épületében tartott ülés nyitóbeszédében hangsúlyozta:

egyetlen ország sem képes egyedül szembenézni a hatalmi politika visszatérésével, egyedül kezelni a hagyományos és hibrid fenyegetések keveredését, az éghajlatváltozás következményeit és a természeti erőforrásokért folyó fokozott versenyt.

Mindezen kihívások globális következményekkel járnak - hívta fel a figyelmet.

A főképviselő kiemelte: a jelenlegi, változó geopolitikai környezetben a kölcsönösen előnyös biztonsági és védelmi partnerségek elengedhetetlenek a szabályokon alapuló nemzetközi rend és a hatékony multilateralizmus fenntartásához, a közös célok eléréséhez, valamint a világbékéhez és biztonsághoz való hozzájáruláshoz.

Közölte: az EU 2022-ben elfogadott biztonságpolitikai és védelempolitikai iránymutatása, az úgynevezett Stratégiai Iránytű mentén az EU megkezdte elmélyíteni és megerősíteni együttműködését régi és új partnereivel.

Az iránytű meghatározza azokat a lépéseket, amelyeket az EU követni fog annak érdekében, hogy megerősítse cselekvőképes, hatékony és felelős szereplőként betöltött pozícióját a biztonság és a védelem területén, hozzájárulva ezzel polgárai biztonsága és jóléte védelméhez, valamint a nemzetközi békéhez és stabilitáshoz

- emelte ki.

Erős európai védelmet építünk. Egy cselekvőképesebb Európát, amely képes megvédeni értékeit és érdekeit

- fogalmazott.

Az Európai Unió elkötelezett a nemzetközi béke, a biztonság és a stabilitás megerősítése, valamint az ENSZ Alapokmányában meghatározott, szabályokon alapuló nemzetközi rend védelme mellett

- tette hozzá az uniós diplomácia vezetője.

A Schuman Fórumot a jövőben kétévente rendezik meg az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője védnökségével. Célja, hogy megerősítse azokat a partnerségeket, melyek meghatározzák az EU magas szintű biztonsági és védelmi törekvéseit.

A fórum része az EU szélesebb körű kötelezettségvállalásának, hogy a nemzetközi és regionális szereplőkkel és kétoldalú partnerekkel világszerte fennálló kapcsolatok összetartóbb és átfogóbb hálózatát hozza létre.

Megkönnyíti az EU és tagállamai, valamint a partnerei közötti, a nemzetközi biztonságról és védelemről folytatott párbeszédet és stratégiai gondolkodást. Megvizsgálja a folyamatban lévő geopolitikai áramlatokat és irányzatokat, kérdéseket és kezdeményezéseket.

A fórum politikusokat, döntéshozókat, az uniós tagállamok és partnerországok katonai képviselőit, valamint azon nemzetközi és regionális szervezetek képviselőit tömöríti, amelyekkel az EU együttműködik a biztonság és a védelem terén.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.