2020. január 14., 17:30

Boris Johnson közösségi finanszírozásból szólaltatná meg a Big Bent a Brexit napján

Közösségi finanszírozás segítségével tenné lehetővé Borisz Johnson brit kormányfő, hogy megszólalhasson a felújítás alatt álló londoni parlament tornyának híres harangja, a Big Ben Nagy-Britannia Európai Unióból való kivonulásának napján, január 31-én.

johnson-boris.jpg
Fotó: archívum

A 13,7 tonnás harang 2017 óta leginkább néma, mivel a hivatalosan Erzsébet-toronynak nevezett óratornyot felújítják, csak nagyon fontos események idején, például az újév köszöntésekor szólaltatják meg a jellegzetes hangú harangot.

A brit parlament alsóházának egyik bizottsága elutasította Brexit-párti képviselők azon javaslatát, hogy az unióból való kilépés alkalmából is szóljon a harang, mondván, az nagyon költséges lenne.

Johnson kedden a BBC televíziónak adott interjújában elmondta, hogy 500 ezer fontba kerülne, ha január 31-én éjfélkor megszólaltatnák a harangot. Azonnal felvetette, hogy az ország polgárai adakozhatnának e célból.

"Kidolgozunk egy tervet, így az emberek elősegíthetnék a Big Ben harangjátékának megszólalását. A harangnyelvet elvitték, ezért azt helyre kell állítani, hogy megrendelhessük a Big Ben harangjátékát a Brexit éjszakáján. Ez nagyon költséges" - mondta.

A kormányfő szóvivője közölte, hogy nincs külön kormányalap a pénz összegyűjtésére, de ha mások összegyűjtik az összeget, a kormány tárgyalna a parlament illetékeseivel. "Bármi is történjen, a kormány biztosítani fogja, hogy január 31-et tisztességesen megünnepeljék" - hangoztatta.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.