Bölcsesség és önmérséklet kell ahhoz, hogy Tajvanon ne törjön ki a háború

Tajvan helyzete és státusza már régóta egy bizonytalan kérdés, hiszen az ENSZ, illetve Kína sem ismeri el őket hivatalosan önálló államnak. A "szigetország" 1949-óta nem tartozik a szárazföldi Kínához, korábban pedig Japán gyarmat volt, de az előtt kétszáz évig Kínához tartozott.

"1949-et követően az az állam, amely köztársaságnak nevezte ki magát, és a szárazföldi Kínában jött létre, az menekült el Tajvanra, a szárazföldön pedig létrejött a Kínai Népköztársaság. Ez a két állam a mai napig kölcsönösen nem ismeri el egymást, mind a ketten magukat tartják Kína legitim képviselőjének" -fogalmaz Salát Gergely sinológus.

A bizonytalan helyzet a hidegháború első éveiben konszolidálódott, hiszen Tajvan mögött ott állt az Egyesült Államok, a Kínai Népköztársaságot pedig a Szovjetunió támogatta. A hidegháború végén Tajvan egy demokratikus állammá vált, azóta is két pártszövetség váltja egymást a hatalomban.

"Mi itt Európában ahhoz vagyunk szokva, hogy a jobboldal és baloldal között húzódik a választóvonal a pártok között. Tajvanon is van egyfajta határvonal, csakhogy ott identitásalapon van meghatározva, a kínaisághoz való viszony alapon húzódik meg a törésvonal."

A Kuomintang párt, amely az egykori kínai köztársasági párt utódja azt vallja, hogy Tajvan akkor egyesülhet, és térhet vissza az egységes Kínához, ha az ottani politikai helyzet megváltozik. Az országegyesítést tehát nem zárják ki.

A Demokratikus Haladó Párt azonban úgy látja, hogy a szigetország már nagyon rég elszakadt Kínától, és kialakult egy önálló tajvani identitás, létrejött a tajvani nemzet, amelyet meg kell tartani, és idővel hivatalossá is kell tenni, hogy Tajvant egy önálló nemzetté ismerje el a világ.

A szakember szerint ez a két párt három évtizede időről időre egymást váltja a hatalomban, Kína pedig 1949 óta folyamatosan figyeli az ottani eseményeket.

"Amikor a Kuomintang van hatalmon, akkor beszélő viszony szokott lenni Tajvan és Kína között, hiszen a köztársaságiak mégiscsak azt vallják, hogy Tajvan valamilyen szinten Kína része, még ha most nem is olyanok a viszonyok".

A Kínai Népköztársaság nem ismeri el Tajvant önálló államnak, egyfajta tartományként tekintenek rájuk. Tajvanon a Kínai köztársaságpártiak viszont azt mondják, hogy ők az igazi Kína, és nekik semmi közük a szárazföldi Kínai Népköztársasághoz.

Salát Gergely szerint nemzetközi viszonylatban is érdekes megvizsgálni a dolgot, hiszen vannak országok, melyek Tajvant elismerik, de vannak, akik nem mernek vagy nem akarnak szembemenni Pekinggel.

"Az országok többsége sunnyog ebben az ügyben. Vannak országok – ezek vannak többségben –, amelyek dimplomáciai kapcsolatot tartanak Pekinggel, de nem hivatalos kapcsolatokat tartanak fenn Tajvannal, ugyanakkor nyíltan nem merik elismerni őket önálló államként. Tulajdonképpen Tajvan önálló államiságáról szól az egész konfliktus."

Az Egyesült Államok a hidegháború során az 1970-es években ismerte el a Kínai Népköztársaságot, és az ENSZ szerint ez a hivatalos Kína. Az amerikaiaktól ez egyébként egy stratégiai döntés volt Henry Kissinger ötlete alapján, hogy Peking és Moszkva leváljon egymásról, ami nagyon fontos lépés volt a hidegháború további alakulását követően.

Salát Gergely azt mondja, hogy az USA a mai napig nem ismeri el Tajvant a Kínai Népköztársaság részeként.

"Ők azt mondják, hogy az egy Kína politikát folytatják, tehát elismerik Kína álláspontját, miszerint csak egy Kína létezik, azt azonban nem mondják ki, hogy Tajvan a Kínai Népköztársaság része. Ez nem jelenti azt, hogy az amerikaiak megszakítottak volna minden kapcsolatot Tajvannal, hiszen rendkívül szoros kapcsolatok vannak azon kívül, hogy hivatalos államközi kapcsolatokat nem folytatnak a szigetországgal."

Tajvanon nyolc éve kormányoz a Demokratikus Haladó Párt, amely a függetlenség felé hajlik és Kínától teljesen elszakadna. Vagyis ők már teljesen függetlennek vallják magukat. A gond azonban ott van, hogy Tajvan de jure nemzetközileg nincs elfogadva önálló államnak.

"A választás azt mutatta meg, hogy még négy évet kapott ez a fajta felfogás. Ugyanakkor az elnöki választással egy időben parlamenti választás is volt, melyben a Kuomintang párt kapott többséget, így az elnöknek kompromisszumra lesz szüksége, hogy akaratát véghez vigye. A kormányzása nehéz lesz, hiszen a Haladó Párt elvesztette többségét a tajvani parlamentben. Ugyanakkor

az elnököt továbbra is a Haladó Párt adja, ami azt jelenti, hogy a kínaiak továbbra sem hajlandóak vele tárgyalni, mert szeparatistának és amerikai bábnak tartják,

így a feszültség a tajvani szorosban tovább fokozódik, tehát Kína tovább fogja folytatni a fenyegetőzéseket Tajvan felé."

Az szakember szerint a kínaiak 1949 óta folyamatosan azt kommunikálják, hogy a békés országegyesítést pártolják, de nem mondanak le a fegyveres erőszakról. Ez azt jelenti, ha máshogy nem megy, akkor háborúval rendezik le ezt a kérdést. Erre viszont nincs konkrét határidejük.

"Ez eddig azért nem történt meg, mert Kína nem volt elég erős, hogy fegyverrel lejátssza ezt a dolgot. Most azonban kezd megváltozni a helyzet, Kína katonailag erősödik. A lényeges kérdés azonban az, hogyha eljön az a pont, amikor már egyértelműen rendelkezik Kína a szükséges katonai képességekkel – ez előbb vagy utóbb, de néhány éven belül el fog jönni, – akkor mi lesz Peking döntése. Elfogadják továbbra is a jelenlegi status quót, vagy Kína katonailag megindul Tajvan felé, és háborúval zárja le a kérdést?"

Érdekes helyzetben van az USA, hiszen hivatalos diplomáciai kapcsolatot nem tartanak fenn Tajvannal, és nem ismerik el a Kínai Köztársaságot Tajvanon. Ugyanakkor folyamatosan fegyvereket szállítanak a szigetországnak, illetve félhivatalos módon tartanak fenn kapcsolatot.

"Az USA tapogatózik, folyamatosan teszteli, hogy meddig mehet el. Ilyen volt például Nancy Pelosi látogatása a közelmúltban, aki az Egyesült Államok Képviselőházának az elnöke. Ha Joe Biden látogatott volna el, az már egy hivatalos látogatásnak minősül. A kínaiak azonban ezt is egyértelmű provokációnak veszik, illetve azt is, hogy a tajvani választást követően Anthony Blinken külügyminiszter gratulált az új elnöknek. Ám a protokoll szerint az elnöknek kéne gratulálnia, ugyanis az minősül hivatalosnak."

Salát Gergely szerint egyértelmű, hogy zajlik a második hidegháború, amelyet Kína és az Egyesült Államok vív egymással. Az ütközőzóna része Tajvan, amely amerikai érdekszférába tartozik.

"Az amerikaiak azt érzékelik, hogy minden fronton jönnek fel a kínaiak, és ott vannak a nyakukon, így értelemszerűen próbálják a pozíciójukat megőrizni.

A térségben szövetségesekkel vannak körülvéve: Tajvan, Dél-Kórea, Japán, Fülöp-szigetek. A Csendes-óceáni térséget próbálják megtartani."

Az AUKUS tömörülés, (ennek Tajvan nem része) egy paktum, melyet Nagy-Britannia, az Egyesült Állmok és Ausztrália hozott létre. Az AUKUS célja gyengíteni Kína befolyását a csendes-óceáni és indiai-óceáni térségben. Ha ez az érdekszféra átkerülne Kínához, akkor értelemszerűen az amerikaiak nagyon sokat veszítenének, hiszen Tajvannal a kínaiaknak egy kijáratot jelentene a nagy mélyvízi tengerekre.

"Látjuk tehát, hogy ezekben az ütközőzónákban törnek ki a nagy konfliktusok, Ukrajna, a Gázai övezet, Tajvan és a sort még lehetne folytatni."

Salát Gergely szerint azonban a tajvaniak nem szeretnének a nagyhatalmak bábjai lenni, de a Kínai Népköztársasághoz sem szívesen tartoznának, hiszen Tajvan egy virágzó, gazdag demokrácia, ráadásul a világ egyik legfejlettebb országai közé tartozik, az elektronikai gyártásban is kimagasló teljesítményt nyújtanak.

"A tajvaniaknak még az a része is, akik kínai identitásúaknak tartják magukat, még ők is a status quo további fenntartását szeretnék megtartani."

Salát Gergely szerint mindegyik féltől kell egy nagy bölcsesség ahhoz, hogy a háborút elkerüljük.

"Egyrészt a kínaiaknak be kellene látni, hogy az olyanfajta "testvérfelszabadító fellépés", amelyet Oroszország művel Ukrajnában, az nem vezet a megoldás felé, hiszen az csak végsősoron mészárlást eredményez. Másrészt a tajvaniaknak is meg kellene érteni azt, hogy nem kezdhetnek bele semmiféle provokatív cselekedetekbe, melynek következtében a kínaiak azt érezhetik, hogy indokolt a válaszrekació."

A szakember szerint az amerikaiaknak is órási a szerepük, hiszen a szálakat Tajvanon jelentős mértékben ők mozgatják.

"Az amerikaiknak hatalmas bölcsességre lenne szükségük ahhoz, hogy ne akarják az amerikai-kínai konfliktust Tajvanon lejátszani. Ha megnézzük az amerikaikat, a demokratáknál és a republikánusoknál is találunk felelőtlen politikusokat, akik kockázatos és meggondolatlan lépéseket tennének Tajvan kérdésében, amely végsősoron kirobbanthatja a háborút a térségben.

Szerencsére mindig is vannak, és voltak realisták, akik józanabbul szemlélik a világot, mint annak idején Henry Kissinger, akire sokan hallgattak, és az ő érdemének köszönhetően is nem történt nagyobb tragédia."

Salát Gergely a legvalószínűbb forgatókönyvnek azt tartja, hogy a következő években ez a konfliktus még nem fog háborúba torkolódni. Ugyanakkor az is eléggé valószínű, hogy az Egyesült Államok részéről történhetnek további provokációk, melyekre Kína akár keményebben is felléphet.