Bloomberg: a demokraták nevadai vitájának győztese Trump
A demokraták elnökjelöltségére pályázók szerdai országos tévévitájának győztese Donald Trump - jelentette ki Michael Bloomberg, az egyik elnökjelölt-aspiráns egy csütörtöki kampányrendezvényen Utah állam fővárosában, Salt Lake Cityben.
- fogalmazott több amerikai lap helyszíni tudósítása szerint Bloomberg. Hozzáfűzte: "végzetes hiba" lenne, ha a demokraták Bernie Sanders vermonti szenátort választanák, mert szerinte Sanders csak keveseket képes megszólítani.
Bloomberg, aki milliárdos vállalkozó és volt New York polgármestere is, "anti-Trumpként" mutatta be magát a kampányrendezvényen, és szinte szó szerint megismételte a szerdán Nevadában rendezett tévévitán elmondottakat: ő New York-i, aki tudja, hogyan kell bánni a New York-i emberekkel, köztük Donald Trumppal is.
- fogalmazott rövid beszédében. Hozzátette még, hogy Trump is látja a közvélemény-kutatási eredményeket, és ezektől megrettent.
- vélekedett.
Bloomberg a rendezvényen az egészségügyi ellátás költségeinek csökkentését, a fegyvertartás és -vásárlás szigorítását, magasabb jövedelmet eredményező munkahelyek létrehozását ígérte, és klímaváltozás elleni harcot kínált.
Utah államban a szuperkedden, azaz március 3-án voksolnak, amikor egyszerre 14 tagállamban tartanak előválasztást. Elemzők szerint Bloomberg esélyeit, illetve támogatottságát jelentősen befolyásolja majd a nevadai tévévitán nyújtott teljesítménye. Ennek megítélése azonban egyelőre nem pozitív.
Joe Biden egykori alelnök is úgy fogalmazott, hogy a Republikánus Pártot megjárt Bloomberg megmaradt republikánusnak.
Bernie Sanders vermonti szenátor azt vetette a 63 milliárd dolláros vagyonnal rendelkező korábbi polgármester szemére, hogy nem értheti meg és nem is tudja megszólítani a társadalom széles rétegeit.
Michael Bloomberg eddigi szereplését általában az elemzők is gyengének ítélték. Mary Anne Marsh demokrata párti stratéga például az amerikai közszolgálati rádióban (NPR) úgy nyilatkozott: az a Bloomberg, akivel szerdán Nevadában szembesültek, nem ugyanaz az ember, akit az internetes vagy televíziós reklámokból megismerhettek.
- hangoztatta Marsh.
Bloomberg kampánymenedzsere, Kevin Sheekey csütörtökön újságíróknak azt hangoztatta, hogy a milliárdos "most még éppen csak bemelegít".