2023. június 24., 13:45

Berlin további légvédelmi járművekkel támogatja Kijevet

Németország további 45 Gepard típusú légvédelmi harckocsival támogatja Ukrajnát az év végéig - jelentette be egy lapinterjúban Christian Freuding, a német védelmi tárca Ukrajnai Szituációs Központjának vezetője.

tank harckocsi páncélos
Fotó: pixabay.com

A Die Welt című konzervatív német lap vasárnapi kiadásában megjelenő beszélgetésben Freuding elmondja, hogy Ukrajna már 34 Gepardot kapott, a következő hetekben még 15-öt leszállítanak,

további harmincat pedig az év végéig küldenek el Ukrajnának az Egyesült Államokkal közreműködve.

A dandártábornok szerint a légvédelem az ukrán védekezés és ellentámadás gyenge pontja, mert Kijevnek nincs elég légvédelmi eszköze. Kitért arra is, hogy a ma leszállított IRIS-T légvédelmi rakétarendszerek mellett Ukrajna idén még két ilyen rendszert átvehet, 2024-ben pedig további négy IRIS-T leszállítását tervezik. Freuding elmondta, hogy ezeknek a rendszereknek "szinte 100 százalékos" a találati arányuk.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.