2022. április 29., 18:47

Benyújtotta lemondását a Frontex ügyvezető igazgatója

Benyújtotta lemondását Fabrice Leggeri, az Európai Unió varsói székhelyű határ- és partvédelmi ügynökségének (Frontex) ügyvezető igazgatója - erősítette meg Eric Mamer, az Európai Bizottság vezető szóvivője a testület szokásos sajtótájékoztatóján pénteken.

Fabrice Leggeri
Fotó: TASR/AP

Kérdésre válaszolva a szóvivő közölte:

az ügyvezető igazgató lemondása nem változtat az ügynökség megbízatásán.

Az pedig a Frontex igazgatótanácsának feladata, hogy felmérje a helyzetet, és értékelje Leggeri lemondólevelét - tette hozzá.

Az igazgató lemondása brüsszeli értesülések szerint összefüggésben van azzal, hogy

az Európai Unió csalás elleni hivatala (OLAF) tavaly vizsgálatot indított a Frontexszel szemben azon jelentések miatt, amelyek szerint az ügynökség emberi jogsértést követett el azzal, hogy jogtalanul toloncolt ki, tett tengerre már partot ért migránsokat az uniós külső határokon.

Civil szervezetek és oknyomozó újságírók csoportjának jelentése szerint a Frontex legkevesebb 957 menedékkérőt fordított vissza jogellenesen az Égei-tengeren 2020 márciusa és 2021 szeptembere között. Az ügynökség tagadta, hogy együttműködve a görög hatóságokkal, részt vett volna migránsok visszatoloncolásában. Állítása szerint

tisztségviselőik mindig betartják az emberi jogi követelményeket.

Jogi eljárás indult tavaly az Európai Unió luxemburgi székhelyű bíróságán is a Frontex ellen, mert a vádak szerint az ügynökség megtagadta, hogy nyilvánosságra hozzon olyan dokumentumokat, amelyek a líbiai parti őrséggel folytatott munkakapcsolatába engednek betekintést. Per kezdődött az uniós bíróság előtt olyan bejelentések nyomán is, hogy az ügynökség két menedékkérőt erőszakosan kiutasított, amikor azok megpróbáltak védelmet keresni az EU-ban.

A Frontex működését az Európai Parlamentben már külön munkacsoport vizsgálja, amely egy jelentésében arra a következtetésre jutott, hogy az EU-ügynökség figyelmen kívül hagyta azokat a bizonyítékokat,

amelyek szerint a migránsokat jogellenesen utasítják ki az EU határainál.

Megjegyezték ugyanakkor, hogy nincs bizonyíték az ügynökség közvetlen részvételére az alapvető jogok megsértésében.

Az Európai Bizottság tavaly befagyasztotta az éves szinten 758 millió eurós költségvetéssel rendelkező ügynökség költségvetésének egy részét az eljárások befejezéséig.
Fabrice Leggeri 2015 óta a Frontex ügyvezető igazgatója.
Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.