Belarusszal szemben is szankciókat sürget Franciaország
Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter szerint Oroszország mellett Belaruszt is szankciókkal kell sújtani, miután aktívan beavatkozik az orosz-ukrán konfliktusba.

A francia politikus az úgynevezett weimari háromszög lengyelországi találkozóján beszélt erről kedden.
A közép-lengyelországi Lódzban szervezett találkozón Le Drian mellett Zbigniew Rau lengyel és Annalena Baerbock német külügyminiszter vett részt. A megbeszélést követő közös sajtóértekezleten a francia külügyminiszter úgy értékelte: a Moszkvával szembeni uniós szankciók betöltik a szerepüket, már elkezdtek komoly hatást kifejteni az orosz gazdaságra.
– tette hozzá Le Drian.
A francia külügyminiszter Ukrajna lehetséges európai uniós tagságáról is nyilatkozott, bejelentve: ez az egyik kiemelt téma az Európai Unió Tanácsában ebben a fél évben, amikor Franciaország tölti be a soros elnöki tisztséget.
Annalena Baerbock elmondta: Vlagyimir Putyin orosz elnök tévedett, amikor azt gondolta, hogy sikerül megosztania az európai közösséget.
– fogalmazott. Egyúttal tiszteletét fejezte ki mindazon oroszok iránt, akik a várható letartóztatásuk tudatában is az utcán tüntetnek, mutatván, hogy – mint Baerbock mondta – ez nem az ő háborújuk, hanem az orosz elnöké.
Zbigniew Rau Oroszország Ukrajnával szembeni, semmivel sem igazolható agressziójáról beszélt. Úgy vélte: a háború miatt radikálisan megváltozott nemcsak Európa, hanem az egész világ biztonsági berendezkedése. Az ukrajnai háború elhúzódása esetén a szankciók köre bővülni fog – húzta alá.
Jelenleg Európa egy hangon beszél az Oroszországtól való energetikai függőség leállításáról – jelentette ki, megemlítve e vonatkozásban az Északi Áramlat 2 és az Északi Áramlat 1 orosz–német gázvezetéket.
– húzta alá Rau.
A találkozón online formában részt vett Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter is. Őt a varsói külügyi tárca Twitter-bejegyzése szerint az értekezlet résztvevői arról biztosították, hogy határozottan kiállnak Ukrajna mellett.
A weimari háromszög (Franciaország, Lengyelország, Németország) nevű konzultációs fórumot 1993-ban hozták létre. Államfői szinten utoljára február elején, Berlinben találkoztak, tizenegy éves szünet után. A berlini csúcstalálkozót az akkor már kiéleződő orosz–ukrán feszültség miatt rendezték.