2023. július 25., 12:12

Bekeményítettek az iráni fundamentalisták

Egyre több atrocitás éri az iráni nőket a fejkendő viselésének elmaradása miatt. Legújabban egy internetes áruházat és egy filmfesztivált vegzáltak a hatóságok.

fejkendő
Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay.com

A Sarg című iráni lap vasárnapi jelentése szerint a Digikala nevű internetes kereskedő cég teheráni irodáját lepecsételték. Nem sokkal korábban olyan csoportképek szivárogtak ki, amelyeken egyes női alkalmazottak nem viselték az előírásszerű fejkendőt. A Sarg úgy tudja, hogy mindennek ellenére az interneten leadott rendeléseket a cég továbbra is teljesíti. Hónapok óta számos nő Iránban tüntető jelleggel nem visel hidzsábot. Az állam nemrég ismét az erkölcsrendészetet bízta meg az iszlám öltözködési szokások ellenőrzésével, illetve azzal, hogy a szervezet járőrei intézkedjenek az előírások megsértőivel szemben.

A hidzsáb viselésére vonatkozó előírás Iránban nem újkeletű, de különös jelentőséget kapott a tavaly őszén kitört országos tüntetéshullám miatt, amelyet Mahsza Amini halála váltott ki. Az öltözködési szabályok megsértése miatt előállított fiatal kurd nő az erkölcsrendészet őrizetében halt meg. Az ország politikai és vallási vezetése elleni tiltakozásba átcsapó tüntetési hullám nyomán az erkölcsrendészet alakulatai egy időre eltűntek a nagyvárosok utcáiról.

A kulturális miniszter személyesen adta ki az utasítást, hogy zárják be a 13. ISFA rövidfilmfesztivált, miután a plakátján egy fátyol nélküli nő képe volt látható" - - jelentette az IRNA hivatalos iráni hírügynökség. A 2008-ban az Iráni Rövidfilmrendezők Szakmai Szervezete által alapított fesztivált Teheránban tartották volna szeptemberben.

A fesztivál plakátja Susan Taslimi iráni színésznőt ábrázolta az 1982-ben a mozikba került Death of Yazdgerd (Yazdgerd halála) című filmben.

Iránban 1983 óta kötelező az iráni és külföldi nők számára a fátyol és a csador viselése nyilvános helyen, bármilyen vallásúak legyenek is. Július közepén a rendőrság bejelentette, hogy visszaállította a járőrözést, hogy megbüntessék a nőket, akik nem viselnek fátylat a nyilvánosság előtt. Az igazságügyi hatóság szombaton jelentette be, hogy eljárást indított egy internetes kereskedőcég női alkalmazottjai ellen, akik fátyol nélküli képet tettek közzé magukról. Július 19-én Afszaneh Bajegan iráni színésznőt ítélték kétévi felfüggesztett börtönre, miután a kötelező fátyol nélkül jelent meg egy filmes eseményen.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.