Béke helyett új világrend hajnalát hozta Trump elnöksége
Egy évvel Donald Trump beiktatása után egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy az amerikai elnök ígérete ellenére, nem a béke korszaka köszöntött a világra. Miközben ugyanis a korábbi fegyverkorlátozási megállapodások és szövetségek sorra omlanak össze az utóbbi hónapokban, az amerikai külpolitika hangsúlya is egyre inkább a pozíciószerzés felé tolódik a világban. Ezalatt Oroszország és Kína is lépésről lépésre igyekszik kihasználni a nyugati blokk látványos repedéseit, amivel párhuzamosan a globális hatalmi egyensúly átrendeződése is egyre nyilvánvalóbbá válik.
A szemünk előtt zajló folyamat egyik legszemléletesebb példája Donald Trump Grönland megszerzésére tett példátlan kísérlete. Az amerikai elnök ugyanis egy NATO-tagállamhoz tartozó terület szuverenitásának felforgatásával próbált meg geopolitikai pozíciót nyerni, ami során az utóbbi hetekben többször is nyíltan felvetette Grönland megvásárlásának ötletét, sőt, egy esetleges katonai beavatkozás lehetőségét sem zárta ki. Az eseményeket végül (egyelőre) az amerikai elnök újabb bejelentése zárta le, miszerint sikerült megoldást találni a sziget sorsát illetően. Ennek részeként az Egyesült Államok végül kiterjesztheti a katonai jelenlétét a szigeten, ami új amerikai bázisok létesítését és a szigeten található nyersanyagok kibányászását is jelenti, illetve a Trump által szorgalmazott “Aranykupola” grönlandi kiépítése is megkezdődhet a következő években.
A Grönland körüli vita ugyanakkor tovább rontotta a több hónapja romló transzatlanti kapcsolatokat. Trump vámokkal történő újabb fenyegetőzése ugyanis sokként érte az Európai Uniót, aminek tagállamai úgy tűnik végre megértették, hogy nem támaszkodhatnak tovább csupán az Egyesült Államok által már hosszú ideje biztosított védernyőre, az amerikai elnök pedig egyértelművé tette, hogy ha érdekei úgy kívánják, kész nyíltan is megzsarolni a szövetségeseit. Európa számára így mostanra valódi kényszerré vált a saját biztonságpolitikai mozgásterének újragondolása, ami a védelmi kiadások növelése mellett – ami egyébként szintén egybevág Trump követeléseivel a NATO-n belül – egy alternatív szövetségi és stratégiai keret kialakítását is jelentheti a jövőben.
Mindez pedig afelé mutat, hogy az eddig stabilitást biztosító transztatlanti viszony egyre inkább egy törékeny, feltételekhez kötött érdekszövetséggé alakul át a következő években, ahol az együttműködést az értékek helyett, már sokkal inkább a pillanatnyi hatalmi érdekek határozzák majd meg.
Trump grönlandi lépésével ráadásul az eddig békésnek tartott arktiszi övezet is nyíltan a nagyhatalmi erőfitogtatás színterévé vált. Az eddig többé-kevésbé háborítatlan északi fronton ugyanis az USA immár hivatalosan is megveti a lábát, amit minden bizonnyal Kína és Oroszország sem néz majd tétlenül a jövőben. Az Egyesült Államok ugyanis az elmúlt hónapokban többször is (Venezuela, Grönland) nyíltan figyelmen kívül hagyta az elmúlt 30 év meghatározó szabályait, ami teljesen új helyzetet teremthet a nagyhatalmi versengésben.
Ugyan Kína továbbra sem kíván nyíltan beavatkozni az USA-Európa közti vitákba, Peking számára Washington szövetségi rendszereinek gyengülése egyértelmű stratégiai lehetőségeket kínál. Az utóbbi években formálódó kínai-orosz együttműködés már eddig is több területen közös frontot alkotott a nyugati befolyással szemben – legyen szó összehangolt diplomáciai fellépésről, vagy épp a dollár dominanciája elleni pénzügyi mechanizmusokról –, a transztatlanti kapcsolatok megromlása pedig újabb európai piacokat és együttműködéseket nyithat Peking előtt, ami Kína nemzetközi súlyának növelése mellett, az amerikai befolyást is jelentősen csökkentheti a kontinensen. A Trump-féle erőpolitika “túltolása” tehát könnyen kontraproduktívvá válhat az Egyesült Államok számára, ami globális szinten is mélyreható átalakulást eredményezhet.
A globális világrend felbomlásáról ráadásul immár a nyugati politikusok is egyre nyíltabban beszélnek. Mark Carney kanadai kormányfő például nemrég a davosi beszédében fejtette ki a véleményét a témáról és hangsúlyozta, hogy az Amerikai Egyesült Államok által vezetett szabályalapú nemzetközi rend immár a végéhez közeledik, ami után egy teljesen új, erőalapú világrend köszönt majd be. Mára ugyanis a nemzetközi normák és intézmények – az ENSZ-től és WTO-tól kezdve a fegyverkorlátozási egyezményeken át a regionális szövetségekig – soha nem látott nyomás alá kerültek, amik jelen állapotukban így már nem képesek ellátni teljes egészében azt, amiért létrejöttek. Az országok így akarva-akaratlanul is egy olyan mechanizmus létrehozására kényszerülnek majd a következő években, ami egy esetleges fokozódó külső nyomás ellenére is biztosítja számukra a szuverenitásukat.
A már-már visszafordíthatatlan folyamat felgyorsításában pedig úgy tűnik, hogy az Egyesült Államok is jelentős szerepet vállal. Trump második kormányzása alatt az USA ugyanis tovább rombolta a korábbi évtizedek bizalmi építményeit: felmondott vagy figyelmen kívül hagyott több fontos megállapodást, nyíltan kétségbe vonta a nemzetközi jog rendelkezéseit és a nemzetközi viták rendezésében is inkább a zsarolás és alkudozás eszközeit részesítette előnyben.
Ez a tranzakcionális, erőalapú politika pedig egyre inkább felülírja a nemzetközi szabályok elsőbbségébe és létjogosultságába vetett hitet, ami amellett, hogy egyértelműen megkérdőjelezi a jelenlegi nemzetközi szövetségek sérthetetlenségét, precedenst is teremthet a többi nagyhatalom számára.
Emiatt pedig egyértelműen körvonalazódik tehát egy új, erőalapú világrend hajnalának képe, amelyben a béke ígérete helyett, sokkal inkább az erőpolitika térnyerését és a blokkokra szakadó világ visszatérését láthatjuk. Mindez az amerikai hegemónia vége mellett, pedig egy multipoláris és globális rivalizáláson alapuló korszak létrejöttét is jelenti, amiben a nagyhatalmak egymás kárára igyekeznek maximalizálni a befolyásukat. Innentől pedig már csak a világ vezetőinek bölcsességén múlik, hogy az új erőviszonyok között sikerül-e elkerülni a totális konfrontációt, vagy a világ – immár sokadjára – egy újabb konfliktusokkal terhelt korszakba lép.
