Babiš megválik az Agrofert holdingtól, kedden foglalhatja el a kormányfői széket
Andrej Babiš, az ellenzéki Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) kormányalakítási tárgyalásokkal megbízott elnöke csütörtökön este bejelentette, hogy megválik az Agrofert holdingtól, amelynek eddig egyedüli tulajdonosa volt.
Ezt a politikus a közösségi hálón nyilvánosságra hozott egyik videójában közölte. Leszögezte: az Agroferttel ezentúl nem lesz semmiféle kapcsolata, és a politikából való távozása után sem válik újra a cég tulajdonosává. A lépéssel Babiš a politikusi és a vállalkozói szerepe közti összeférhetetlenséget kívánja megoldani. "Ezzel teljesítettem az államfő azon feltételét, amelyhez kormányfői kinevezésemet kötötte" - szögezte le.
- reagált a pártvezető bejelentésére csütörtök este Petr Pavel államfő szintén a hírtévében.
A hatályos cseh törvények szerint egy kormánytag nem lehet tulajdonosa olyan vállalatnak, amely állami támogatásokra jogosult. A köztársasági elnök ennek a problémának a megoldását szabta feltételül annak, hogy Babišt kormányfővé nevezze ki és kormányalakítással bízza meg.
Az Agrofert részvényeit a jövőben egy tröszti struktúrán keresztül egy független személy fogja kezelni, és ugyancsak egy független személy fogja ezt ellenőrizni. Babiš hozzátette: halála után a holdingot gyermekei fogják örökölni. A döntés visszavonhatatlan, és messze meghaladja a törvényes követelményeket - hangsúlyozta a pártelnök a videóban, amelyet a közszolgálati hírtelevízió (CT24) ismertetett.
Ezt követően megalakulhat az új koalíciós kormány, amelyet az októberi képviselőházi választásokon győztes ANO a Szabadság és Közvetlen Demokrácia (SPD) mozgalommal, valamint az Autósok párttal együtt készül létrehozni.
A 200 tagú parlamenti alsóházban az új cseh kormánykoalíciónak 108 képviselője van. A 16 tagú kormányban az ANO adja a kormányfőt és nyolc minisztert, négy minisztert az Autósok adnak, míg hárman az SPD-t fogják képviselni. A koalíciós szerződés alapján az SPD adja a képviselőház elnökét is. Ebbe a tisztségbe Tomio Okamurát, az SPD elnökét választották meg. Andrej Babiš multimilliárdos vállalkozó, Csehország egyik leggazdagabb embere. Az Agrofert holdingban jelenleg mintegy 260 cég tömörül, amelyek több mint 20 országban, köztük Magyarországon is működnek és több tízezer embernek adnak munkát.