Azeri felháborodás: a francia elnök hazudott
A képmutatás iskolapéldájának nevezte az azerbajdzsáni külügyminisztérium Emmanuel Macron kijelentését, amely szerint Baku és Ankara utasította el a részvételt az Európai Politikai Közösség (EPC) granadai tanácskozásán.

- áll az azeri tárcának a francia elnök granadai sajtótájékoztatójára reagáló nyilatkozatában, melyet a TASZSZ orosz állami hírügynökség idézett.
Az azeri külügyminisztérium a francia félnek arra a felhívására is reagált, hogy gyakoroljanak nyomást Azerbajdzsánra.
- írják.
Hikmet Hadjiev, az azeri elnök külpolitikai tanácsadója csütörtökön bejelentette, hogy Baku elutasította az október 5-i granadai tanácskozáson való részvételt Franciaország elfogult politikája miatt, és azért, mert Párizs nem egyezett bele Törökország részvételébe a találkozón.
Csütörtöki sajtótájékoztatóján Emmanuel Macron tagadta, hogy megvétózta Aliyev és Erdogan részvételét.
Azeri médiajelentések szerint Aliyev azért mondta le a részvételt, mert Franciaország és Németország ellenezte azt a török tervet, hogy tartsanak hatoldalú találkozót az esetleges békeszerződésről szóló tárgyalásokról, a török kormány pedig Recep Tayyip Erdogan elfoglaltságaival indokolta a távolmaradást.
Emmanuel Macron csütörtökön kijelentette: nem jött el annak az ideje, hogy Európa szankciókkal sújtsa Azerbajdzsánt a hegyi-karabahi offenzíva miatt. A francia elnök "mélységes sajnálkozását" fejezte ki, amiért Ilham Aliyev elmulasztotta a lehetőséget, hogy részt vegyen a tárgyalásokon, és találkozzon Nikol Pasinjánnal.
- tette hozzá a francia elnök.