2021. április 10., 18:19

Az újságíró-gyilkosság gyors felderítését ígérte a görög kormány

Jórgosz Karaivaz bűnügyi újságíró meggyilkolásának mielőbbi felderítését ígérte az athéni kormány szombaton.

Jórgosz Karaivaz újságírót itt ölték meg
Fotó: TASR
A görög rendőrség nagyon gyorsan meg fogja találni a felelősöket, és bíróság elé állítja őket"

- mondta Mihalisz Kriszokojdisz görög polgári védelmi miniszter az ERT görög állami tévécsatornának.

A tárcavezető hozzátette: találkozott Kiriakosz Micotakisz görög kormányfővel, aki az eset sürgős felderítését kérte.

Eközben Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke elítélte a gyilkosságot, "megvetendő, gyáva tettnek" nevezve azt. A Twitteren azt írta: Európa kiáll a szabadságjogokért, amelyek közül a sajtó szabadsága az egyik legszentebb.

Karaivazt szemtanúk beszámolója szerint két, motoron érkező fegyveres gyilkolta meg pénteken az Athén egyik elővárosában, Alimoszban található otthona közelében. A bűncselekmény indítékáról egyelőre semmit sem tudni.

A rendőrség szerint az elkövetők több lövést is leadtak az 52 éves újságíróra. Karaivazzal hét lövedék végzett, míg a helyszínen eddig összesen 17 töltényhüvelyt találtak. Mivel a környéken élők a rendőrség szerint nem hallottak semmit, ezért feltételezik, hogy a lövéseket hangtompítóval ellátott fegyverből adták le.

Az újságíró a STAR TV kereskedelmi csatornának dolgozott, és főleg jogi és rendőrségi ügyek tudósításáról volt ismert hazájában. Az áldozat kollégái szerint a gyilkosok egy olyan bűnszövetkezet megrendelésére dolgozhattak, amely tevékenységével Karaivaz tudósításaiban foglalkozott.

A történtek sokban emlékeztetnek a tizenegy éve meggyilkolt Szókratisz Gioliász újságíró ügyére, akit szintén az otthona előtt öltek meg 16 lövéssel. Akkor egy szélsőbaloldali terrorszervezet jelentkezett elkövetőként.
 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.