2020. november 11., 14:31

Az orosz vakcina is 92 százalékos hatékonyságú

Az első eredmények szerint a Szputnyik-V nevű orosz vakcina 92 százalékos hatékonysággal véd a koronavírus ellen. Oroszország elsőként a világon még augusztusban regisztrálta oltóanyagát, és csak ezzel párhuzamosan végeztek tömeges vizsgálatokat. A megfigyelést Oroszország-szerte negyvenezer jelentkezőn hajtották végre, akiknek egy része csak placebót kapott.

Szijjártó karanténban
Szijjártó Péter a karanténból küldi üzeneteit
Fotó: Facebook - Szijjártó

A most befutott, 16 ezer embert érintő adatok szerint mindössze húszan kapták el a betegséget. Azok között, akiket beoltottak, 92 százalékkal alacsonyabb volt a fertőzés esélye a csak placebót kapókhoz képest. A tervek szerint az oltóanyagból ebben a hónapban még 800 ezret, decemberben további 1,5 milliót gyárthatnak, az igazi tömeggyártás csak jövő év elején indulhat be.

A külgazdasági és külügyminiszter arról beszélt, hogy tárgyalnak az oltóanyag vásárlásáról, melyből decemberben kisebb, januárban akár nagyobb mennyiség is érkezhet Magyarországra. Hozzátette, hogy arról is szó van, a vakcinát Magyarországon is elő lehetne. Szijjártó Péter eloszlatta azokat az aggályokat, amelyek szerint az Európai Unió politikai gátakat gördítene a vásárlás elé.

Az oroszok bejelentése néhány nappal azután következett, hogy az amerikai–német fejlesztésű védőoltás hatékonyságát is 90 százalék fölöttinek mérték.

Az orosz vakcina vásárlásának lehetőségéről Szijjártó Péter karanténból nyilatkozott az angol nyelvű RT-nek (magyar szinkronnal):

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.