2023. július 30., 13:55

Az orosz hadiflotta bővítését jelentette be Vlagyimir Putyin

Harminc új hajóval bővül idén az orosz hadiflotta - jelentette be vasárnap az orosz elnök az orosz haditengerészet napján megtartott szokásos éves parádén Szentpéterváron.

Az afrikaiak is megnézték
Vlagyimir Putyin és Szergej Sojgu védelmi miniszter
Fotó: TASR

Vlagyimir Putyin, akit az eseményre elkísért Szergej Sojgu védelmi miniszter és Nyikolaj Jevmenov tengernagy is, a Néva folyón, egy hajóról tekintette meg a parádét.

Oroszország ma teljes határozottsággal valósítja meg tengeri politikáját és következetesen fejleszti haditengerészete erejét"

- jelentette ki.

Beszédében az elnök méltatta továbbá a tengerészeket és a flottát,

mely Nagy Péter cár óta töretlenül, évszázadok óta őrzi Oroszország határait".

Az elnököt elkísérte négy afrikai ország vezetője is, a fekete kontinens öt másik országa pedig képviselőt küldött. A politikusok a pénteken befejeződött a második Oroszország-Afrika-csúcstalálkozón vettek részt Szentpéterváron.

A Kreml tájékoztatása szerint az eseményen 45 hajó, köztük tengeralattjárók, valamint körülbelül 3000 tengerész vett részt.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.