Az örmény-azeri konfliktus okairól
Nehézfegyverek bevetésével folytatódtak a harcok az azeri és az örmény erők között a vitatott hovatartozású Hegyi-Karabah régióban. Ilham Alijev azeri elnök hétfőn reggel részleges mozgósítást rendelt el a helyzet súlyosbodása miatt. A jereváni és a hegyi-karabahi hatóságok már vasárnap rendkívüli állapotot hirdettek, és teljes katonai mozgósítást rendeltek el az országban.
Az azeri-örmény határ a Kaukázus darázsfészke, ahol évtizedek óta történnek határvillongások. Sokak szerint
ez nem csak két ország konfliktusa, hanem a török-grúz-azeri és az orosz-örmény-iráni szövetségek szembenállása.
Idén a konfliktus már július 12-én kitört, és öt napon át tartott. Az megállapíthatatlan, hogy akkor ki is lőtt vissza, tény, hogy akkor az azeriek jóval több életet, sőt egy azeri tábornokot is vesztettek az éleslövészetben, ahol nehéztüzérséget, aknavetőket, drónokat is bevetettek.
A háborús konfliktust azonnal nyilatkozatháború követte, azeriek megfenyegették az örmények vízi- és atomerőművét. Örmények pedig még ezelőtt belengették, hogy tönkre tudnák tenni az azeriek kőolajbányászatát, ami Azerbajdzsán fő bevételi forrása.
Innentől a konfliktus akár globálisnak is mondható, hiszen egy atomlétesítményt fenyegettek meg.
Oroszország a három kaukázusi államban, a volt szovjet tagköztársaságokban folyamatosan szeretné érvényesíteni az érdekeit. Ezt örmények elfogadják, talán ők állnak kulturálisan legközelebb az oroszokhoz, illetve a partnerségért komoly politikai támogatást is kapnak az oroszoktól. Az azerieket gazdasági lépésekkel tudják kényszeríteni az oroszok, a grúzokkal szemben pedig katonai erőt is bevetettek, és Oroszország a mai napig megszállva tartja Abbháziát és Dél-Oszétiát.
A kaukázusi országok közé még Sztálin ültette el a konfliktusok egy részét, az oszd meg és uralkodj stratégiai elv alapján. A nemzetiségi összetételeket figyelmen kívül hagyva csatoltak egy-egy területet az egyes tagországokhoz. Így Oroszország fel tud lépni békítő félként, ahogy megtette 1994-ben vagy 2016-ban.
Törökország és Oroszország, a Fekete tenger két legnagyobb hatalma történelmileg ellenségek, mindkettőjük célja a Boszporusz, azaz a Fekete tenger, illetve a Kaukázus felügyelete.
Törökországnak jelenleg a NATO-tagsága előnyt jelent, és lehetősége van szoros kapcsolatokat kialakítani egyes kaukázusi országokkal.
A grúz-török kapcsolatban nehézségeket okoz a keresztény muszlim ellentét, viszont az azeriekkel való kapcsolatot segíti, hogy az azeriek nem csak muszlimok, hanem türkök is. Nagyon közel áll a két nyelv is egymáshoz, ahogy mondják, tolmács nélkül is megértik egymást.
Törökök szinte egy nemzetként tekintenek az azeriekre, akik most tőlük külön államban élnek. Ezért bármit is tesz Baku, ők mindig is mellettük fognak állni.
Ezért is fontos Oroszországnak az örményekkel való kapcsolat, hiszen meg van a félelme,
hogy Törökország kiterjeszti a befolyását az azeriekre, illetve a türk volt szovjet tagköztársaságokra.
Márpedig Oroszországnak mindig is birodalmi érdeke volt egy védőövet fenntartani maga körül.
Irán, annak ellenére, hogy siíta muszlim állam, nagyon jó kapcsolatokat tart fenn Örményországgal. Irán is rendelkezik fölgáz lelőhelyekkel a Kaspi-tengeren, és az egyik fő vásárlójuk az örmények. Így az örmények az összekötő kapoccsá váltak az irániak és az oroszok között.
Érdekes, hogy Oroszország és Törökország az elmúlt időszakban megpróbáltak közeledni, de egyre több helyen feszülnek egymásnak, mind Szíriában, mind Líbiában.
Örmények tudatosítják, hogy legálisan Hegyi-Karabah soha nem lehet az övék.
Az 1996-ban függetlenedett Hegyi-Karabah Köztársaságot jelenleg is örmény alakulatok tartják megszállva, akikről Örményország azt állítja, hogy ezek szakadár örmény harcosok. Az azeriek szerint ez maga a reguláris örmény katonaság. Örményeknek az is érdeke, hogy a konfliktust, illetve az, hogy örmények élnek Azerbajdzsánban az időről-időre napirenden tartsák.
Európa a vallási gyökereken kívül, Örményországot talán szimpatikusabbnak tartja, mondván pár éve már ráállt a politikai váltógazdaságra, míg Azerbajdzsánt diktatúrának tartja. Persze Azerbajdzsánnal az energiahordozók miatt is érdemes jó kapcsolatokat ápolni, és Georgián, a Török áramlaton keresztül jelentős mennyiségű földgázt tud szállítani Európába, akár kiváltva az orosz földgázt.
Egyik régiós nagyhatalom sem szeretné, hogy elhúzódó háborús konfliktus alakulna ki a két kaukázusi ország között, de mindketten érdekeltek, hogy a feszültség fenn maradjon.
A két kaukázusi államnak sem volna jó, ha tovább eszkalálódna a konfliktus.
Örményországnak nincs hozzá elegendő technikája, emberanyaga és főleg pénze, hogy az azeriekkel egy sikeres háborút megvívjon. Azerbajdzsán viszont, ha mint agresszor lépne fel, akkor elvesztené azt a képet, ENSZ hozzáállást, hogy ő az az ország, amelyet Hegyi-Karabah esetében megtámadtak. A nyílt konfliktus pedig Georgiának sem lenne jó, mert hátráltatná az európai struktúrákhoz való közeledését.
Hogy mégis mi lehet az oka a jelenlegi konfliktusnak? Az a későbbiekben fog kiderülni. Még a júliusi csetepaté után – amely 5 napon belül véget is ért – több elemző is felvetette, hogy mindkét kaukázusi ország rosszul kezelte a járványt. Nem tudták úgy kezelni a kérdést, mint Tádzsikisztán, amely ugye már az elején betiltotta a vírust. Ez a kis csetepaté pedig nem is jön rosszul a felek számára, hogy elterelje erről az otthoni közbeszédet.
