2022. január 31., 14:21

Az omikron "lopakodó" alvariánsa már 47 országban fertőz

Az alváltozat Európa és Ázsia egyes részein már elkezdte kiszorítani az eredeti omikront.

omikron
Fotó: Pixabay

Ma már a koronavírus leginkább fertőzőnek tartott omikron nevű változata okozza világszerte szinte az összes megbetegedést. A változat BA.1 néven ismert a kutatók között, de ennek létezik egy változata is, a BA.2, ami szakértők szerint Európa és Ázsia egyes részein már elkezdte kiszorítani a BA.1-et.

A vírusok követésével foglalkozó nyilvános adatbázis, a GISAID adatai szerint a BA.2 Európában főként Dániában terjedt el leginkább, ahol az előforduló esetek nagyjából 82 százalékáért lehet felelős. 

A BA.2-ből hiányzik egy genetikai jellemző, ami miatt nehezebb felismerni. Ezért kapta a „lopakodó” nevet. PCR-tesztekkel viszont ezt az alvariánst is ki lehet mutatni.

Egyes jelentések szerint a BA.2 még fertőzőbb lehet, mint az amúgy is rendkívül fertőző BA.1. Jó hír ugyanakkor, hogy

a vakcinák ez ellen is védelmet nyújtanak.

A BA.2-t tavaly decemberben azonosították Indiában és Dél-Afrikában, s mára már legalább 47 országban bukkant fel. Az alvariánsnak magának több, mint 20 mutációja van.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.