2021. május 8., 10:37

Az oltási kampány is lendületet adott a brit konzervatívoknak

Rendkívül biztatónak nevezte pénteken Boris Johnson brit miniszterelnök az Egyesült Királyságban tartott csütörtöki helyi választások előzetes eredményeit, amelyek azt mutatják, hogy a kormányon lévő Konzervatív Párt több kerületet is megszerzett a Munkáspárttól.

Johnson brit választás
Boris Johnson és élettársa, Carry Simonds
Fotó: TASR

Angliában 143 tanácsi körzet csaknem ötezer képviselőjelöltjére voksolhattak a választók, a szavazatszámlálás szombat reggeli állása szerint 1387 konzervatív, 877 munkáspárti és 274 liberális demokrata képviselőt választottak már meg.

A BBC szerint 70 százalékos konzervatív győzelem született az észak-angliai Tees Valley-ben, ahol eddig hagyományosan a Munkáspártra voksoltak. A szintén északon található Hartlepoolban ötven év után választottak először konzervatív képviselőt: Jill Mortimer csaknem kétszer annyi szavazatot kapott, mint munkáspárti kihívója.

Elemzők rámutatnak arra, hogy az ország északi térségeiben élőket súlyosan érintette az ipar leépítése, sokan közülük pártolták a brit EU-tagság megszűnését is. – Ha van ennek a kampánynak tanulsága, az az, hogy az emberek továbbra is elvárják tőlünk, hogy odafigyeljünk rájuk – szögezte le Boris Johnson Hartlepoolban, ahol személyesen gratulált Mortimernek. Hozzátette: az emberek a most leadott voksukkal a kormány járványkezeléséről is véleményt mondanak, valamint kiemelte, hogy ez a térség a kilépésre szavazott az Európai Unióból.

A szavazatszámlálás várhatóan eltart a hét végéig, néhány elemző azonban máris rámutatott arra, hogy az előzetes eredmények a konzervatívok előretörését mutatják országszerte, és komoly csapást emlegetnek a Munkáspártra, valamint annak vezetőjére, Keir Starmerre. A pártvezető elkeserítőnek nevezte az eddig közzétett eredményeket, és megígérte, mindent megtesz annak érdekében, hogy visszanyerje a választók bizalmát.

A skóciai parlamenti szavazás legnagyobb tétje az, hogy az itt kormányzó, függetlenségre törekvő Skót Nemzeti Párt (SNP) milyen eredményt ért el, hiszen ha az SNP jelentős parlamenti többséggel alakíthatna ismét kormányt, az nagy valószínűséggel komoly lendületet adna az újabb függetlenségi népszavazás előkészítésének. A függetlenné válásról 2014 szeptemberében már tartottak egy népszavazást, de a résztvevők 55 százaléka akkor még arra voksolt, hogy Skócia ne szakadjon el Nagy-Britanniától. A végleges eredmények várhatóan szombaton lesznek meg, Nicola Sturgeon skót kormányfő azonban máris derűlátóan nyilatkozott. Szombat reggelre a 129 megszerezhető mandátumból 48-nak a sorsa dőlt el, ebből 39 a Skót Nemzeti Párté, amely 2007 óta megszakítás nélkül irányítja Skóciát.

Ám ha többséget is szerez az SNP, közel sem biztos, hogy járható lesz a párt által kikövezett út a függetlenségig. Boris Johnson brit miniszterelnök már többször hangsúlyozta, hogy el fogja utasítani a népszavazás kiírását.

Egedy Gergely, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára elmondta: a szigetország sikeres oltási kampánya a bennmaradás felé fordítja az embereket. Az Egyesült Királyság ugyanis gyorsabban reagált, előbb kötötte meg a szerződéseket a vakcinagyártókkal, mint az Európai Unió, s ma már a lakosság több mint fele megkapta a koronavírus elleni oltás első dózisát.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.