Az olasz kormány május 20-án készül megnyitni az Albániába kihelyezett migránstáborokat
Május 20-ig kell megnyitni az Olaszországból Albániába áthelyezendő illegális bevándorlóknak szánt táborokat - döntött Róma prefektúrája, amely közbeszerzési pályázatot hirdetett a táborok kiépítésére.

A belügyminisztériumhoz tartozó hatósági szerv nyilvánosságra hozta az Albániában megvalósítandó migránstáborok kialakításának feltételeit.
A közbeszerzési hirdetményről csütörtökön adtak tájékoztatást, de a részleteit csak szombaton hozták nyilvánosságra.
A pályázat egy hetet ad a jelentkezőknek, akik közül az első fordulóban három ajánlatot vesznek majd figyelembe.
A megállapodás értelmében a helyszín a tengerparti Shengjin lesz, valamint az onnan mintegy húsz kilométerre fekvő Gjader. A táborok zártak lesznek, szögesdróttal erősített kerítés övezi őket.
Az első információk szerint a központokban az olasz rendőrség tartja fenn a rendet, valamint olasz bíróság dönt majd a bevándorlók sorsáról. Az albán hatóságok kizárólag a táborokon kívüli területet ellenőrzik. A tervek szerint a táborok egyszerre háromezer embert tudnak majd befogadni. Az olasz hatóságok évi 36 ezer fővel számolnak. Róma elkötelezte magát, hogy a megállapodás hatályba lépésétől számított három hónapon belül 16,5 millió eurót utal át Tiranának, és további százmillió eurót garanciaként. Az olasz fél állja az illegális bevándorlók ellátási, egészségügyi költségeit, valamint a biztonsági, jogi kiadásokat.