2023. október 15., 19:27

Az olasz hatóságok migránsok között rejtőző terroristák érkezésétől tartanak

A migráció balkáni és földközi-tengeri útvonalán is fennáll a veszély, hogy terroristák szivárognak be az izraeli-palesztin konfliktus következményeként - jelentette ki Antonio Tajani olasz külügyminiszter egy rádióinterjúban vasárnap.

Lampedusa, migránsok
Fotó: Flickr

Tajani hangoztatta, Olaszország nem becsüli le annak lehetőségét, hogy akár merényletet is elkövethetnek az ország területén. Hozzátette, az a veszély is fennáll, hogy valaki az interneten látottak vagy olvasottak alapján fanatizmusból terroristává válik.

A külügyminiszter az RTL kereskedelmi rádióadónak adott interjúban arról biztosította az olaszokat, hogy az ország területét jelenleg nem fenyegeti kiemelt veszély, de - tette hozzá - a helyzet gyorsan változhat.

Elmondta, hogy a nemzetbiztonsági tanács szombat esti ülésén tovább erősítették az olaszországi zsidó közösségek vallási és diplomáciai épületei védelmét, amelyek száma meghaladja a kétszázat.

Ezzel egy időben a belügyminisztérium szigorította a határellenőrzést terroristák esetleges beszivárgása megakadályozására.

Antonio Tajani elmondta: a közel-keleti térségből érkező terroristák a keleti és a déli migrációs útvonalat követhetik Európa felé.

Matteo Piantedosi belügyminiszter korábban arra hívta fel a figyelmet, hogy az Izrael és a palesztinok közötti feszültség, valamint az azt kísérő humanitárius válsághelyzet növelni fogja a migrációs áramlatot.

Guido Crosetto védelmi miniszter szerint erősíteni kell a határok védelmét.

"A szegénység és háború elől menekülők csoportjaiban olyanok is érkezhetnek országainkba, akik ellenünk akarnak harcolni. Őket nem engedhetjük be" - szögezte le Crosetto.

Az utóbbi napokban ismét erősödött a Lampedusa szigetén kikötő csónakok száma, és egyre többen vallják magukat palesztin menekültnek.
 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.