Az izraeli konfliktus lehetséges kiszélesedése miatt aggódik a német kancellár
Olaf Scholz német kancellár aggodalmát fejezte ki Benjámin Netanjahu izraeli kormányfővel folytatott telefonbeszélgetésében a palesztin-izraeli konfliktus lehetséges kiszélesedése miatt - közölte vasárnap a német kormány egyik szóvivője.

Scholz egyben egyértelművé tette, hogy Berlin határozottan elítéli az Irán, illetve a Hezbollah libanoni síita mozgalom és mások részéről érkező fenyegetéseket Izrael biztonsága ellen.
A német kancellár hangsúlyozta, most a leginkább arra van szükség, hogy a megtorlás pusztító erőszakspirálját megszakítsák, leépítsék a feszültséget és építő jelleggel tegyenek erőfeszítéseket a helyzet lecsillapítására.
Újfent kijelentette, hogy most jött el az ideje egy megállapodás véglegesítésének a Gázai övezetben fogva tartott izraeli túszok szabadon engedéséről valamint a tűzszünetről.
Scholz rávilágított, hogy a Gázai övezetben tevékenykedő Hamász iszlamista terrorszervezet elleni harcban számos katonai célt sikerült elérni, de hatalmas a polgári áldozatok száma és az emberi szenvedés mértéke.
Mint mondta, a Gázai övezeti háború lezárása jelentős lépés lenne a regionális helyzet lecsillapítása szempontjából.