Az illetékes dél-koreai bíróság elutasította Jun Szogjol felfüggesztett elnök fogva tartásának meghosszabbítását
A szöuli központi kerületi bíróság elutasította pénteken a legfőbb ügyészség azon kérelmét, hogy hosszabbítsák meg Jun Szogjol felfüggesztett államfő január 28-án lejáró fogva tartását február 6-áig. Így az ügyészségnek már csak öt nap áll rendelkezésére kihallgatni az elnököt, aki eddig nem volt hajlandó együttműködni a hatóságokkal.

Az elutasító döntés egy nappal azután született, hogy a magas rangú tisztviselők korrupciós ügyeit vizsgáló hivatal (CIO) átadta az ügyet az ügyészségnek azzal, hogy emeljen vádat az elnök ellen lázadás és hatalommal való visszaélés, valamint a hadiállapot belpolitikai válságot előidéző december 3-i kihirdetése miatt.
A Yonhap dél-koreai hírügynökség értesülése szerint a vádemelés előkészítése már folyamatban van az ügyészségen.
Jun Szogjol elnököt vasárnap vették őrizetbe, és a törvény szerint a gyanúsított legfeljebb 10 napig tartható fogva, ami további 10 nappal meghosszabbítható. Jelentések szerint az ügyészség arra készült, hogy ha a bíróság elutasítja a hosszabbítási kérelmét, akkor vádat emel Jun ellen.
Az elnök ellen ezenkívül alkotmánybírósági eljárás is folyamatban van annak eldöntésére, hogy a parlament fenntarthatja-e a felelősségre vonását. Ha igen, akkor az államfőt eltávolíthatják a hivatalából, ha pedig nem, akkor Jun Szogjol visszatérhet hivatalába.