2022. október 19., 16:53

Az Európai Szuperliga új elnöke szerint nem fenntartható a kontinens futballja

Bernd Reichart, az Európai Szuperliga (ESL) kialakítása mögött álló cég új elnök-vezérigazgatója szerint a kontinens labdarúgása folyamatosan veszít vezető szerepéből a világ sportjában, a klubok pedig a jelenlegi rendszerben nem tudják maximálisan kihasználni a lehetőségeiket.

Bernd Reichart
Fotó: TASR/AP

Az A22 Sports Management nevű vállalat kedden bemutatott vezetője a Football Benchmark adatelemző cég májusi kimutatására hivatkozva elmondta, hogy Európa legjobb 32 futballklubja közül csupán öt tudta nyereséggel zárni a 2019/2020-as, valamint a 2020/2021-es idényt.

A húszcsapatosra tervezett ESL ötletével 2021 áprilisában a Real Madrid, az FC Barcelona és a Juventus mellett további kilenc - a Manchester United, a Liverpool, a Manchester City, az Arsenal, a Chelsea, a Tottenham, az Atletico Madrid, az Internazionale és az AC Milan

- egyesület állt elő.

Miután az európai (UEFA) és a nemzetközi szövetség (FIFA), a futballvilág más befolyásos személyiségei, továbbá állami és politikai vezetők sora lépett fel a tizenkettek különszerveződése és az UEFA-tól független új sorozat beindítása - ellen, a Real Madrid, Barcelona,

Juventus trió kivételével mindegyik klub visszalépett a tervtől. Az ESL ötlete a szurkolói csoportok tiltakozását is kiváltotta.

Az UEFA 2021 májusában fegyelmi eljárást indított a szuperligát továbbra is erőltető három egyesület ellen, miközben a visszalépő kilenc klubbal - többek között bírság megfizetése mellett - "békét kötött". Florentino Pérez, a Real Madrid és az ESL elnöke akkor kijelentette, hogy a 12 alapító klubot továbbra is szerződés köti a szuperligához, azaz a tagok - bár a többség ezt már kijelentette - nem távozhatnak a társaságból.

A mostani rendszer nagyon instabillá vált és már nem önfenntartó. Az egyesületeknek meg kellene adni az esélyt arra, hogy dönthessenek a sorsukról, hiszen övék az összes pénzügyi kockázat. A legtöbb klub egyetért azzal, hogy a jelenlegi formában nem mehetnek tovább a dolgok

- jelentette ki szerdán Bernd Reichart, aki arról is beszélt, hogy már nem csak az európai topcsapatok számára tervezik az ESL-t.

Senkit nem akarunk kihagyni. Az új megközelítésünk szerint kieséses-feljutásos rendszerben működne a liga

- mondta.

Hozzátette, hogy az alapoktól, komolyabb pénzügyi támogatás nélkül kezdik újratervezni az ESL-t.

Reichart levelet írt Aleksander Ceferin UEFA-elnöknek, akivel személyes egyeztetés keretében akar tárgyalni a szuperligával összefüggő kérdésekben. Az UEFA egyelőre nem nyilatkozott a levélről és az abban szereplő meghívásról.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.