Az Európai Parlament megszavazta az EU és az Egyesült Királyság közötti megállapodást
Az Európai Parlament (EP) brüsszeli plenáris ülésén hozzájárult az Európai Unió és az Egyesült Királyság közötti jövőbeli kereskedelmi kapcsolatokat és együttműködést meghatározó megállapodáshoz, amely az EP-képviselők szerint csillapítja az EU-ból való brit kilépés (Brexit) negatív következményeit - közölte az uniós parlament szerdán.

Az EP a megállapodásról állásfoglalást is elfogadott, amelyben a képviselők üdvözölték az egyezmény létrejöttét,
de történelmi hibának nevezték a brit kilépést, arra emlékeztetve, hogy egy unión kívüli ország nem élvezheti az uniós tagság előnyeit.
Az Európai Parlament egyhangúlag szavazta meg az egyezményt, amely azonnal hatályba léphet.
A keddi vitát követően szerda reggel kihirdetett eredmény szerint az EP 660 szavazattal, öt ellenszavazat és 32 tartózkodás mellett fogadta el a megállapodást.
Üdvözölték a kvóták és vámok nélküli szabadkereskedelmi megállapodást, és hozzátették, hogy az egyenlő versenyfeltételeket garantáló szabályok akár jövőbeli megállapodások számára is mintául szolgálhatnak.
Az EP egyetértett a megállapodás halászattal, fogyasztókkal, légi közlekedéssel, energiával és adatvédelemmel kapcsolatos pontjaival is.
Sajnálatukat fejezték ki amiatt, hogy az Egyesült Királyság a tárgyalások körét nem kívánta kiterjeszteni a kül-, a biztonság- és a fejlesztéspolitikára, és nem vesz részt az Erasmus+ diákcsereprogramban.
Hangsúlyozták, hogy
az Ír-sziget békéjének megőrzése az EP egyik fő célkitűzése volt.
Ezzel összefüggésben arra szólították fel a brit kormányt, hogy "jóhiszeműen járjon el, haladéktalanul és teljes körűen hajtsa végre az általa aláírt megállapodások feltételeit, azon hiteles és átfogó menetrend alapján, amelyet az Európai Bizottsággal közösen határoztak meg".