2020. október 14., 21:10

Az Európai Bizottság tudtával épülhet le a jogállamiság Spanyolországban

A jogalkotási szabályokat kijátszva módosítaná az igazságszolgáltatás egyik csúcsszervére vonatkozó szabályokat a spanyol szocialista-kommunista kormánykoalíció. A magyarokkal és a lengyelekkel kapcsolatos jogállamiság-féltés tükrében nehezen érthető a spanyol igazságszolgáltatás megrendülése körüli csend.

 

Didier Reyneds - Pedro Sanchez
Didier Reynders EU-biztos - Pedro Sanchez spanyol kormányfő
Fotó: Archívum

Kedden nyújtotta be igazságszolgáltatási reformcsomagját a parlament elé a spanyolországi kisebbségi kormánykoalíciót alkotó Szocialista Munkáspárt (PSOE) és a szélsőbaloldali Podemos. A tervezet szerint a kormányzat módosítaná a Legfőbb Igazságszolgáltatási Tanács tagjainak kiválasztási rendjét, lehetővé téve, hogy kormánykoalíció az ellenzékben lévő jobboldali Néppárt ellenében is tagokat jelölhessen a testületbe.

A Legfőbb Igazságszolgáltatási Tanács jelenleg 20 taggal működik, közülük 12 fő bíró, további 8 személy pedig tekintélyes jogász; a kétkamarás spanyol parlament kamaránként 6-6 bírót és 4-4 jogászt választ 3/5-ös többséggel). A Tanács fejét – vagyis az elnököt, aki a legfőbb spanyol bírói fórum élén is áll – a Tanács tagjai választják meg. A Tanács megbízatása öt évre szól, de mindaddig, amúgy az új Tanács fel nem áll, a tagok mandátuma meghosszabbodik.

A javaslat a fenti szabályokat egy lényeges ponton mindenképp áttöri: kétkörössé teszi a bírák megválasztását. Az első körben marad ugyan a mostani, 3/5-ös többséget megkívánó szabály, ami ugye továbbra is feltételezi az ellenzék támogató szavazatát is. 

Arra az esetre, ha ez – például ellenzéki vétó miatt – akadályt jelentene, a módosítás értelmében második körben már csak abszolút, tehát 50% + 1 szavazatra van szükség az illető bíró megszavazásához.

Ennek kapcsán három szempontot fontos rögzíteni: egyrészt, a szocialista-kommunista összetételű kormánykoalíció úgy rendelkezik abszolút többséggel a parlamentben, ha álláspontját kívülről a katalán és baszk nemzetiségi-szeparatista erők is támogatják. A baszkok és a katalánok támogatására a kormánykoalíció azonban igenis számíthat, így a külső „erőforrások” bevonásával a kormányzati álláspont az ellenzék vétója nélkül is kikényszeríthetővé válik. Másrészt, a 12 fős spanyol alkotmánybíróság tagjait a szóban forgó Legfőbb Igazságszolgáltatási Tanács választja 2/3-os többséggel, így a kormánykoalíció akarata közvetetten az alkotmánybírák kiválasztása esetében is érvényesülhet. Harmadrészt pedig a többségi szabályok átírása egyelőre csak a bírókra vonatkozik, az elismert jogászok delegálására nem, ennek megfelelően ma még rendezetlen az az eset, ha a bírákat a kormánykoalíció némi hátszéllel megválasztja ugyan, de az elismert jogászok esetében a jobboldal továbbra is vétót emel.

A módosítással kapcsolatban további „érdekességként” merül fel, hogy azt nem a kormány, hanem a két kormánypárt terjesztette elő. Ezzel lényegesen, nagyjából 2 hónapra rövidült a törvény elfogadásához szükséges idő, ugyanis a jogalkotási folyamat így most nélkülözi az Államtanács, az Ügyészségi Tanács és magának a Legfőbb Igazságszolgáltatási Tanácsnak a szakvéleményét a kérdésben. 

A módosítással megkerülni kívánt Néppárt és a radikális Vox diktatórikusnak nevezte a kormánykoalíció lépését: az ellenzék szerint a kormány célja, hogy eltörölje a fékek és ellensúlyok rendszerét.

Téved az, aki azt hiszi, hogy a kormánykoalíció jogállami szempontból vita tárgyává tehető magatartása elkerülte az Európai Bizottság figyelmét. Joggal merülhet fel ugyanakkor a kérdés, hogy ha Magyarországon és Lengyelországon sorozatosan a jogállamiság hiányát kérik számon, Spanyolország miért maradhat mégis a radar alatt?

Ez a felvetés bizonyára Didier Reynders uniós biztost is foglalkoztatja, El País-nak adott múlt heti interjújában ugyanis, amikor a spanyol Legfőbb Igazságszolgáltatási Tanács rendezetlen közjogi helyzete került szóba, jóindulatúan annyit javasolt a spanyoloknak, hogy mielőbb rendezzék a kérdést.

Mindaddig, amíg [a Legfőbb Igazságszolgáltatási Tanáccsal] ez a helyzet, s Magyarországot vagy Lengyelországot jogállamisággal kapcsolatos kritikák érik, e tagállamok kormányai nyugodtan mutogathatnak Spanyolországra"

– magyarázta Reynders, hozzátéve, hogy habár nem ugyanarról a rendszerszintű problémáról van szó, jogellenesség „nagyon is speciális”. 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.