2021. április 27., 12:34
Frissítve: 2021. ápr. 27. 12:51

Az Európai Bizottság elnöke kijelentette, Nagy-Britanniának be kell tartania a kötelezettségvállalásait az EU felé

Az Európai Unió elvárja, hogy az Egyesült Királyság is maradéktalanul betartsa az EU-tagságának megszűnéséről (Brexit) szóló megállapodásban szereplő kötelezettségvállalásokat, különösen az egyezmény Írországról és Észak-Írországról szóló jegyzőkönyvének végrehajtása tekintetében - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben kedden.

Ursula von der Leyen
Fotó: TASR / AP

Az Európai Parlament (EP) plenáris ülésének az EU és az Egyesült Királyság közötti kereskedelmi és együttműködési megállapodással kapcsolatos tárgyalások eredményéről tartott vitájában Ursula von der Leyen kiemelte, hogy

az unió számára aggodalmat keltenek a megállapodás ideiglenes alkalmazása óta London részéről tett egyoldalú lépések, a megállapodás megerősítése ezért is alapvető fontosságú, ugyanis a közösség egységét, a felelősséget és a szolidaritást jelképezi az európai polgárok és az Európai Unió védelmében.

Az Európai Parlament képviselői a keddi vitát követően szavaznak is arról, hogy hozzájárulnak-e az EU és az Egyesült Királyság közötti jövőbeli kapcsolatokat szabályozó megállapodás megkötéséhez.
Az elnök felidézte:

a jólét és a béke érdekében betartani szükséges megállapodás védi a polgárokat és a jogaikat, az utazók, a munkavállalók, a cégek és a halászok számára biztosítja a szabályozások folytonosságát, megvédi a belső piac egységét, és garantálja az egyenlő versenyfeltételeket.

A védelem magas szintjét biztosítja egyebek mellett a munkavállalói jogok, a környezetvédelem, az adóátláthatóság és az állami támogatások területén, illetve kötelező érvényű vitarendezési mechanizmusokat tartalmaz.

Az EU közös megoldásra törekszik Londonnal, az egyoldalú megoldások ugyanis nem vezetnek sehova

- fogalmazott. Hozzátette:

az EU megfelelő eszközökkel rendelkezik majd ahhoz, hogy a mindkét fél által elfogadott megállapodás pontjainak betartását kikényszerítse. Reményét fejezte ki ugyanakkor, hogy nem lesz szükség az eszközök használatára.

Következő lépés most az, hogy a felek meghatározzák a megállapodásban rögzített pontok teljesítésének menetrendjét konkrét határidőkkel - tette hozzá az uniós bizottság elnöke.

Michel Barnier, a Brexit-megállapodás korábbi uniós főtárgyalója beszédében hangoztatta:

a Brexit válás, amely egyszerre figyelmeztetés és kudarc az Európai Unió számára. Az uniónak le kell vonnia a brit kiválás tanulságait, és feladata, hogy megértse: miért szavazott a britek több mint 50 százaléka a válásra. Meg kell találnia a választ a harag és a populizmus erősödésére uniós és tagállami szinten, és bizonyítania kell az EU hozzáadott értékét a biztonsághoz és a közösség egységéhez

- tette hozzá.

Az Egyesült Királyság 2020. január 31-én kilépett az EU-ból, de a kilépés napján kezdődött 11 hónapos átmeneti időszakban jórészt a korábbi szabályrendszer maradt érvényben a kétoldalú kereskedelmi forgalomban. Az átmeneti időszak ugyanakkor idén január 1-jén lejárt, és ezzel egy időben megszűnt Nagy-Britannia tagsága az Európai Unió egységes belső piacán és vámuniójában is.
Az uniós és brit tárgyalók december 24-én egyeztek meg az unió és az Egyesült Királyság közötti kereskedelmi és együttműködési megállapodásról. A megállapodás a kvóták és vámok nélküli szabadkereskedelem mellett halászatra, energiaügyekre, biztonsági kérdésekre és a tisztességes versenyre vonatkozó szabályokat tartalmaz. Az EP hozzájárult ahhoz, hogy a megállapodást január elsejétől április 30-ig ideiglenesen alkalmazzák, azonban a végleges alkalmazáshoz egy további parlamenti hozzájárulásra van szükség.

Az EP-képviselők a keddi vitát követően szavaznak arról, hogy hozzájárulnak-e a végleges alkalmazáshoz. A szavazások eredményét szerdán reggel teszik közzé.
 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.