2021. július 8., 19:39

Az EU sosem fog kétállami megoldást elismerni Cipruson

Az Európai Unió soha nem fog kétállami megoldást elismerni a megosztott Cipruson - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke csütörtökön a ciprusi közszolgálati rádiónak nyilatkozva.

Ursula von der Leyen
Fotó: TASR / AP

Von der Leyen nem sokkal korábban Níkosz Anasztasziádisz ciprusi elnökkel tárgyalt a fővárosban, Nicosiában. Az EB elnöke kijelentette azt is: világossá tette az unió álláspontját Recep Tayyip Erdogan török államfővel folytatott telefonbeszélgetése során.

Ciprus 1974-ben, egy görög katonai puccsot követő török invázió után szakadt két részre.

Az Észak-ciprusi Török Köztársaságot kizárólag Ankara ismeri el. Törökország körülbelül 35 ezer katonáját állomásoztatja Észak-Cipruson. A ciprusi görögök és törökök közötti béketárgyalások mindmáig nem vezettek eredményre.

Erdogan és Ersin Tatar, a csak Ankara által elismert Észak-ciprusi Török Köztársaság vezetője a sziget végleges felosztását követeli két független államra egy laza konföderáció keretében.

Az ENSZ és a görög ciprióták viszont továbbra is a két tagállamból álló szövetségi állam mellett teszik le a garast a világszervezet korábbi határozata alapján.

António Guterres ENSZ-főtitkár legutóbb április végén  próbálkozott közvetíteni a felek között, de kevés sikerrel, így még a hivatalos tárgyalásokat sem tudták újraindítani.
 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.