Az EU külügyminiszterei hétfőn New Yorkban tárgyalnak a brit-amerikai-ausztrál paktumról
Az Európai Unió tagállamok külügyminiszterei az ENSZ-közgyűlés keretében tárgyalásokat folytatnak a múlt héten bejelentett brit-amerikai-ausztrál biztonsági partnerségi megállapodásáról (AUKUS) - jelentette be az Európai Bizottság illetékes szóvivője hétfőn.

A szóvivő közölte: helyi idő szerint keddre virradóra tervezett két órás egyeztetés célja, hogy a külügyminiszterek megvitassák a megállapodás hatásait és következményeit az EU-ra nézve.
- tette hozzá.
A világszerte komoly feltűnést keltő háromoldalú megállapodás elsődleges gyakorlati céljai közé tartozik az ausztrál haditengerészet felszerelése nukleáris meghajtású, de hagyományos fegyverzettel ellátott tengeralattjárókkal, a kezdeményezést bejelentő közös közlemény megfogalmazása szerint az indiai- és a csendes-óceáni térség stabilitásának fenntartása végett.
A kezdeményezés nyomán ugyanakkor Ausztrália felmondta a hagyományos meghajtású tengeralattjárók szállításáról Franciaországgal 2016-ban kötött, több mint 50 milliárd dolláros szerződését, amellyel kivívta a párizsi vezetés haragját.
Franciaország válaszként visszahívta amerikai és ausztrál nagykövetet is, míg Jean Yves Le Drian francia külügyminiszter súlyos bizalomvesztésről beszélt.
Josep Borrell, az EU kül-és biztonságpolitikai főképviselője múlt héten azt nyilatkozta, hogy
a háromoldalú megállapodás tükrében az uniónak előtérbe kell helyeznie saját biztonság és védelmi politikáját, különösen az indiai-csendes-óceáni térégben.
Sajnálatát fejezte ki amiatt is, hogy a felek nem tájékoztatták az EU-t a megállapodásról. Az uniós szóvivő szerint Ursula von der Leyen az Európai Bizottság elnöke, "nagyon szoros figyelemmel" követi az egyezmény alakulását.