2020. október 16., 09:40

Az EU határozott, de tanácstalan

Az Európai Unió tagországainak vezetői támogatásukról biztosítják Michel Barnier uniós főtárgyalót és az uniós tárgyalódelegációt, az Európai Unió kereskedelmi megállapodást akar köti az unióból kilépett Egyesült Királysággal, de nem minden áron - jelentette ki Charles Michel, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben, az uniós tagországok állam-, illetve kormányfőinek tanácskozásán, csütörtökön.

Michel Barnier
Michel Barnier
Fotó: Archívum

Michel azt követően nyilatkozott, hogy a tagállami vezetők zárónyilatkozatot fogadtak el az Európai Unió és az Egyesült Királyság közötti kapcsolatokra, valamint az arról szóló megállapodást előkészítő tárgyalásokra vonatkozóan.

A kormányfői fórum elnöke kijelentette, hogy a tagországok egységesek egy mindkét fél számára elfogadható és megfelelő megállapodás előkészítése és elfogadása mellett, azonban arra kérték fel az Európai Bizottságot, hogy készüljön fel egy megállapodás nélküli forgatókönyvre is, illetve mérlegelje készenléti intézkedések meghozatalát.

Kifejtette, nyilatkozatában az Európai Tanács aggodalmát fejezte ki, hogy olyan kulcsfontosságú kérdésekben, mint az egyenlő versenyfeltételek, a kormányzás és a halászat területei, még mindig nem történt jelentős előhaladás a tárgyaló felek között. Az uniós tagállamok vezetői felszólították Londont, hogy tegye meg a szükséges lépéseket a kereskedelmi megállapodás elfogadása érdekében. Elmonda, hogy a brit kormány belső piaci törvényjavaslatával kapcsolatban a tagországi vezetők arra figyelmeztették az Egyesült Királyságot, hogy az uniós kilépési megállapodást teljes körűen végre kell hajtani.

Az EU elszánt a tekintetben, hogy a december végi határidő előtt megszünteti az új kereskedelmi kapcsolatok hiányosságait, különösen a halászati jogok, a vitarendezési mechanizmus és a tisztességes piaci versenyfeltételek biztosításának kulcsfontosságú területein az "európai munkahelyek százezreinek" védelmére - közölte Michel. Az Európai Unió egységes, most Nagy-Britanniának kell megtennie a szükséges lépéseket a megállapodás megkötéséhez - tette hozzá az Európai Tanács elnöke.

Michel Barnier a sajtótájékoztatón azt közölte, hogy az uniós delegáció jövő héten Londonban folytatja a jövőbeli kapcsolatokról folytatott tárgyalásokat.

Azt javasoltam a brit csapatnak, hogy a még hátralévő rövid idő alatt elkötelezetten vegyen részt a tárgyalásokon, hogy még októberben véglegesíthessük a megállapodás tartalmát"

- fogalmazott.

Az unió tisztességes megállapodást akar, álláspontja mindig is világos volt. Ha az Egyesült Királyság hozzáférést akar az Európai Unió 450 millió fogyasztójához és 22 millió vállalatával rendelkező egységes piacához, akkor egyenlő feltételeket kell biztosítania - emelte ki Barnier.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.