Az EU fővárosában már a gyerekek háromnegyede nem európai származású
Az Európai Unió jelképes központjának szerepét is betöltő belga fővárosban, Brüsszelben aktuális adatok szerint a 17 évesnél fiatalabbak, vagyis a gyerekek és fiatalkorúak kategóriájában már az ott élők 72,9 százaléka nem európai származású, vagyis pontosabban nem az unió területén született vagy migrációs hátterű, azaz bevándorlók gyermeke – számolt be a belga statisztikai hivatal (StatBel) adataira hivatkozva több hírforrás, köztük az rmx.news is.
A számok egyenesen megdöbbentőek és az unió vezetése által támogatott bevándoroltatás politikát látva talán nem túlzás azt állítani, hogy ami az EU jelképes fővárosában már megvalósult legfeljebb néhány évtizeden belül a többi európai nagyvárosban is valósággá válhat. Legalábbis erre engednek következtetni a tények, miszerint a lakosság etnikai összetételének a belga fővárosban (is) tapasztalható trendjei az uniós politika hatására az elmúlt tíz évben gyorsultak fel látványosan.
Országos szinten ugyan kevésbé karakteresek a számok, de távolról sem biztatóak azok számára, akik úgy vélik, hogy az európai kontinens karakterét megváltoztató tömeges bevándoroltatás, minden csak nem pozitív fejlemény. A vonatkozó statisztika szerint az idei év elején Belgium teljes lakosságának mintegy kétharmada volt őshonos etnikum tagja. A belga gyökerekkel rendelkező lakosok aránya jelentős regionális eltéréseket mutatott, a legalacsonyabb arányban (22 százalék) a brüsszeli régióban éltek, ezt követték a vallon régiók 63,6 százalékos aránnyal, legnagyobb mértékben pedig a flamand régiókban éltek őshonos etnikumok tagjai, ott az arány 71,9 százalék volt.
A teljes belgiumi lakosságot tekintve tehát annak 64 százaléka volt őshonos etnikum tagja, 22,1 százalékok volt külföldi eredetű, 13,8 százalékuk pedig még belga állampolgársággal sem rendelkezett. Ez abszolút számokban mintegy 7 és fél millió őshonos származású lakost jelent, míg a bevándorló hátterű lakosok száma 2,6 milliót tett ki, a még állampolgársággal sem rendelkező bevándorlóké pedig 1,6 milliót.
A részletes statisztikai adatokból kitűnik, hogy a belgiumi etnikai viszonyok változásához az utóbbi években a legnagyobb mértékben a családegyesítési programok keretében elvben „legálisan” az országba behozott bevándorlók tömegei, részben pedig az Európán kívülről származó etnikumok körében tapasztalható – az őshonos lakosság ilyen számait többszörösen meghaladó – születési számok befolyásolták. A családegyesítési programok az elmúlt egy évtizedben a lakosságcsere folyamatát gyorsító legerősebb faktornak számítanak Belgiumban, minden évben 50-60 ezer bevándorló kerül így az országba legalizált módon.
Bár Brüsszel a lakosságcsere következményével járó célzott bevándoroltatás terén vezető szerepet tölt be, a jelenség távolról sem egyedülálló, éppen ellenkezőleg, számos más európai városban is hasonló változásokat követ. És még messze sem kell menni a kirívó példáért, hiszen az idei évben már Bécs lakosságában is többségbe kerültek a nem osztrákok.
És végül még egy adat az osztrák fővárosról, ami még ennél is többet sejtet: az idén fordult elő első alkalommal, hogy a városban működő iskolák kiselsősei között többségbe kerültek (50,9 százalékkal) azok a gyerekek, akik nem értik és nem beszélik a német nyelvet.
