Az emberélet ára
Olvasom a híreket, és nem hiszek a szememnek. Nemrég több portál is megírta, vagy vette át egymástól a hírt, hogy Zelenszkij rendszere (ha van még ott rendszer) nem hajlandó átvenni hősi halottainak a tetemét. A hírek ezer, ezerkétszáz, sőt hatezer elhunyt katona földi maradványairól szóltak, akiket a családjuk (vagy az állam, amelyért feláldozták életüket) szeretné méltósággal eltemetni. Ha megkapná őket.
Néhány szalagcím júniusból: „Orosz állítások szerint az ukránok nem vették át több mint 1200 halott ukrán katona mélyhűtött holttestét.” „Moszkva felszólítja Kijevet, hogy vegye át hatezer ukrán katona holttestét, hogy humánus módon eltemethessék őket.” „Hűtőkocsikban várakozik 1212 holttest az orosz–ukrán határnál, miközben a kijevi vezetés különféle kifogásokkal halogatja az átvételt.” „Ukrajna indoklás nélkül elutasította 6000 elesett ukrán katona holttestének átvételét.”
A függetlenobjektív liberálbolsevik hírnökök szerint mindez természetesen az orosz propaganda műve, és bár a holland sajtó is tudósított róla, az is csak valami elfajzott jobboldali újságíró műve lehetett.
De hát tudjuk, főleg Brüsszelben tudják, ahonnan egyre nagyobb csapásszámmal simogatják Zelenszkij kobakját, hogy ilyen gazemberség nincs sehol a világon, talán csak a Hamasz-féle terrorista szervezeteknél. Az emberi jogok élharcosainak, a demokrácia bajnokainak tartott (brüsszeli vélemény szerint) kijevi vezetésről azonban nem szabad ilyen antihumánus hozáállást feltételezni.
Júniusban a Magyar Nemzet arról tudósított, hogy orosz tisztviselők szerint Ukrajna váratlanul elhalasztotta a hadifoglyok kicserélését és az elesett katonák holttestének átvételét. Ukrajna akkor Moszkvára mutogatott, hogy az oroszok gördítettek akadályokat a csere útjába, miközben Zelenszkij elnök az isztambuli megállapodás ellenére nem vette fel a kapcsolatot az orosz féllel. Így a foglyok és a holttestek cseréje elmaradt.
Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács elnöke így kommentálta az esetet: „A kijevi rohadékok nem akarják elvinni a katonáik holttestét. Ennek két oka van: félnek beismerni, hogy hatezren haltak meg, és nem akarnak fizetni az özvegyeknek. Micsoda sátáni szemetek!” Artyom Dmitruk ukrán képviselő, aki nyilvánosan is hangot adott nemtetszésének, hogy a kormány fellép az ukrán ortodox egyház ellen, és emiatt el kellett menekülnie Ukrajnából, szintén arról beszélt, hogy Zelenszkij személyesen adott parancsot arra, hogy ne vegyék át az elesett katonák holttestét.
Ez az eset – amely nem egyedülálló a háború kezdete óta – annál is felháborítóbb, hogy Kijev például a kárpátaljai Sebestyén József halálának ügyét (aki belehalt az ukrán sorozók bántalmazásaiba) is másra kente, a „magyar propaganda” számlájára írta, miközben Budapestet „orosz dezinformáció terjesztésével” vádolta. Ráadásul Heorhij Tihij külügyi szóvivő felszólította a magyar kormányt, hogy „tartózkodjon a további spekulációktól ebben a témában”. Mert a téma valóban kínos volt, hiszen a szerencsétlen magyar férfi kínzásáról videók készültek, amelyek felkerültek a közösségi oldalakra, ahol bárki megtekinthette őket. Nehéz volt tehát letagadni az embertelen bánásmódot.
Mennyit ér végül is egy emberi élet ma Ukrajnában? Van-e pénzben kifejezhető értéke? Mert a háborús jóvátételt, az ország újjáépítését, az orosz vagyon zárolását (ellopását) kiválóan ki tudják számolni a markukat köpő nagytőkések. Konferenciázni, azt tudnak, tudnak osztozkodni, kinek mennyi hasznot hoz a konyhára a szétbombázott infrastruktúra, az épített örökség felújítása, rendbe hozatala. És főleg mennyit lehet keresni addig is a rakéták és lövegek tömkelegével, amivel elárasztják ezt a szerencsétlen országot, hogy tovább hulljanak az emberek. Az anyagi veszteséget, azt meg tudják saccolni. Az emberi élet csak járulékos veszteség.
S mindezt teszik úgy, mintha valami nagyon erkölcsös, végtelenül humánus tettet hajtanának végre. Eközben a szerencsétlen áldozatok holtteste sok esetben temetetlenül várja valahol egy hűtőkamionban, hogy végre megkapja a végtisztességet.
Megjelent a Magyar7 2025/32. számában.
