2024. április 9., 17:46

Az ellenzéki PiS kapta a legtöbb szavazatot a lengyelországi helyhatósági választásokon

A fő ellenzéki erő, a Jog és Igazságosság (PiS) párt a szavazatok 34,3 százalékát kapta a lengyel helyhatósági választások első fordulójában, míg a kormánykoalíciót vezető Polgári Koalíció (KO) a voksok 30,6 százalékát szerezte meg a hétfő este közzétett összesített eredmények szerint.

Sok lúd esete a disznóval
Donald Tusk nem túl vidám
Fotó: TASR/AP

A választásokon a polgármesterekről, valamint a háromszintű - községi, járási és vajdasági - önkormányzati szervek képviselőjéről döntöttek.

A lengyel országos választási bizottság (PKW) honlapján a szavazatok százszázalékos feldolgozottsága alapján közreadott eredmények azt mutatják, hogy a PiS és a KO eredménye között valamivel nagyobb a különbség a szavazófülkét elhagyók körében készült, vasárnap este közzétett exitpollhoz képest. Az exitpoll azt mutatta, hogy a PiS 33,7, a KO pedig 31,9 százalékos eredményt ért el.

A kormánykoalíció többi formációja közül a Lengyel Parasztpárt (PSL) és a Lengyelország 2050 párt alkotta Harmadik Út (TD) nevű blokk a voksok 14,3 százalékára tett szert, az Új Baloldal (NL) pedig 6,3 százalékot kapott. Az újliberális és a jobboldali kispártokat tömörítő, ellenzéki Konföderáció a szavazatok 7,2 százalékát szerezte meg.

Az összesített eredmények alapján a 16 lengyelországi vajdaság közül a KO 9, a PiS 7 vajdaságban győzött, bár nem mindegyikben szerzett önálló többséget. Az exitpoll szerint a KO 10 vajdaságban, a PiS pedig 6-ban győzött volna.

A legutóbbi, 2018-as választások nyomán a baloldali és a liberális pártok koalíciója 9, a PiS 7 vajdaságot irányít.

A keddi nap folyamán ismertetett, mandátummegosztást is tartalmazó eredmények alapján a KO más kormánykoalíciós partnerekkel együtt 10, a PiS pedig legalább 4 vajdaságot irányít majd, nevezetesen a Kárpátaljai, a Kis-lengyelországi, a Lublini és a Szentkereszt vajdaságot. Az északkelet-lengyelországi Podlasiei vajdaság 30 fős közgyűlésében a PiS-nek 15, a kormánykoalíciós pártoknak 14 mandátum jut, a mérleg nyelvének szerepe az 1 mandátummal rendelkező Konföderációnak jut.

A kormánytábor megőrizte korábbi fölényét a nagyvárosok többségében, ezen belül Varsóban.

A járási önkormányzatokban viszont a PiS országszerte a voksok 30 százalékát szerezte meg, míg a kormánykoalíció összes pártja együttesen 29,5 százalékra tett szert.

A választási bizottság kedd délutáni sajtóértekezletén közölték: április 21-én második fordulóra kerül sor 748 városban vagy községben - köztük Krakkóban, Poznanban, Rzeszówban és Wroclawban -, amelyekben a polgármesterjelöltek egyike sem szerezte meg a szavazatok több mint 50 százalékát.

A részvételi arány a PKW szerint 51,94 százalékot tett ki.

Donald Tusk kormányfő keddi sajtóértekezletén közölte: "órákon belül" megerősítik, hogy a helyhatósági választásokhoz hasonlóan, a júniusi európai parlamenti (EP) választásokon a KO önállóan, nem pedig kormánykoalíciós partnerekkel együtt indul.

A mostani eredmény bizonyos értelemben csapás Tusk számára, aki korábban azt mondta, hogy a PiS helyi szintű hatalomátvétele aláásná az őszi választásokon elért eredményeket.

Amennyiben az EP-választásokon a lengyelországi pártok a helyhatósági választásokéval azonos eredményt érnének el, a PiS 20 mandátumot, a KO 18 mandátumot, a TD 8 mandátumot, az NL 3 mandátumot, a Konföderáció pedig 4 mandátumot szerezne az EP-ben - írta kedden az X-en Marcin Palade, a közvélemény-kutatások elemzésére szakosodott lengyel politológus.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.