Az Egyesült Királyság 2030-ig a GDP 2,5 százalékára növeli védelmi kiadásait
Az Egyesült Királyság a bruttó hazai termék (GDP) 2,5 százalékára növeli védelmi kiadásait 2030-ig - jelentette be Rishi Sunak brit miniszterelnök kedden Varsóban, Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral közösen tartott sajtótájékoztatójukon.
A brit miniszterelnök és a NATO főtitkára kedden Donald Tusk lengyel kormányfő kíséretében az 1. varsói páncélos dandár bázisán tettek látogatást, ahol találkoztak a Lengyelországban szolgáló brit katonákkal is.
- jelentette ki Sunak. Hozzátette: a következő hat évben London 75 milliárd fonttal növeli a védelemre fordított összeget, mégpedig hitelfelvétel nélkül.
Sunak beszélt azokról a biztonsági fenyegetésekről, amelyeket szerinte Oroszország, Irán és Észak-Korea jelent. Ezzel összefüggésben "az egyre gyakoribb hibrid támadásokra" és a dezinformációra is kitért. "Az adott helyzetben feltétlenül fel kell készülnünk a védekezésre" - szögezte le.
Az ukrajnai háború kapcsán úgy ítélte meg, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök nem áll meg Ukrajnában, hanem - győzelme esetén - "még inkább felbátorodik".
- fogalmazott a brit kormányfő.
Megerősítette, hogy London 500 millió font értékű új segélyprogramot indít Ukrajna számára.
Jens Stoltenberg úgy ítélte meg, hogy a kedden bejelentetett brit támogatási csomag az Egyesült Királyság "hatalmas elkötelezettségét mutatja Ukrajna iránt". A brit védelmi kiadások tervezett növelésével kapcsolatosan a főtitkár London "óriási szerepét" méltatta a NATO-n belül.
- húzta alá Stoltenberg. Hangsúlyozta: a külföldi katonák lengyelországi jelenléte "jelzi, hogy a NATO megvédi szövetségeseit".
Újságírói kérdésre Stoltenberg elmondta: a NATO nem tervezi atomfegyver átadását újabb országoknak.
Ez arra vonatkozott, hogy egy hétfőn megjelent interjúban az amerikai látogatáson tartózkodó Andrzej Duda lengyel elnök kijelentette: a Nuclear Sharing NATO-program keretében Lengyelország kész atomfegyvert fogadni a területén, amennyiben a szövetségesek úgy döntenek.
Az ügyben kedden az amerikai külügyminisztérium szóvivője a wp.pl lengyel hírportál megkeresésére közölte: az Egyesült Államok "folyamatosan a szükségletekhez idomítja nukleáris álláspontját". Washington viszont
- tette hozzá a szóvivő. Megjegyezte: az Egyesült Államoknak "nem szokása sem megerősíteni, sem cáfolni atomfegyver jelenlétét egy szélesebben felfogott vagy konkrét térségben".
Kedd délután Donald Tusk a varsói kormányfői hivatalban fogadta Rishi Sunakot. A kétoldalú találkozót követő közös sajtóértekezleten Tusk megerősítette: Lengyelország csatlakozni szeretne az európai közös légvédelmi kezdeményezéshez (European Sky Shield Initiative, ESSI). Örömét fejezte ki, hogy Varsó és London a projekt keretében még szorosabban fog együttműködni a légvédelmi beruházások terén. Egyúttal leszögezte: a lengyel-brit együttműködés az ESSI-vel párhuzamos, brit vezetésű DIAMOND (Delivering Integrated Air and Missile Operational Networked Defences) projektben is "intenzív".
Ebben az összefüggésben Tusk szorgalmazta a többféle európai védelmi kezdeményezés közötti "versenyzés" befejezését, összehangolt európai biztonságpolitika létrehozását.