2021. május 26., 14:44

Az Egyesült Államok nem tervezi szankcionálni az Európai Uniót az Északi Áramlat-2 miatt

Joe Biden amerikai elnök azt mondta kedden, hogy azért döntött az Északi Áramlat-2 gázvezeték kivitelezőjére és annak vezérigazgatójára kiszabott szankciók feloldása mellett, mert a projekt már szinte teljesen elkészült, és a szankciók fenntartása kárt tenne az Egyesült Államok Európához fűződő kapcsolataiban.

Putyin Merkel
Putyin és Merkel egy 2018-as találkozón Németországban.
Fotó: TASR/AP

Biden, aki első európai látogatására és Vlagyimir Putyin orosz elnökkel való első találkozójára utazik júniusban, újságíróknak azt mondta, hogy kezdettől ellenezte az új csővezetéket, de visszalépett a büntetőintézkedésektől, mert a vezeték már "szinte teljesen elkészült", amikor ő hivatalba lépett idén januárban.

A kérdésre, hogy miért engedi meg Németországnak és Oroszországnak a projekt befejezését, Biden azt felelte: "Először is, mert az már szinte teljesen elkészült, és nem arról van szó, hogy megengedhetem Németországnak, hogy valamit megtegyen vagy sem... Kitartani és szankciókat kivetni most, azt hiszem, kontraproduktív lenne az európai kapcsolataink szempontjából."

Biden, aki egyéges frontot szeretne kiépíteni Oroszországgal és Kínával szemben, igyekszik mielőbb helyreállítani az Egyesült Államok Németországhoz és más európai szövetségesekhez fűződő viszonyát, amely súlyosan megkopott elődje, Donald Trump elnök kormányzása idején.

Az amerikai külügyminisztérium egy múlt héten nyilvánosságra került jelentésében arra a következtetésre jutott, hogy az Északi Áramlat -2 mögött álló német "vállalat és annak vezérigazgatója, Matthias Warnig, aki Vlagyimir Putyin orosz elnök szövetségese, büntetőintézkedésekkel sújtható tevékenységet folytattak, de az Egyesült Államoknak nemzetbiztonsági érdeke, hogy lemondjon a szankciókról."

Biden szerdán azt is kijelentette, hogy a német fél ismeri az aggodalmait.

"Tudják, milyen határozott érzéseim vannak (ezzel kapcsolatban), és azt remélem, együtt tudunk majd működni abban, hogy miképp kezeljék az ügyet a továbbiakban ebből a szempontból" - fogalmazott az elnök, mielőtt elutazott Washingtonból egy rövid delaware-i útra.

Angela Merkel német kancellár kedden úgy nyilatkozott, hogy további megbeszélésekre számít az Egyesült Államokkal az Északi Áramlat-2 projekttel szembeni szankciók feloldását követően.

A Gazprom orosz energetikai konszern és nyugati partnerei mindent elkövetnek a csővezeték építésének mielőbbi befejezéséért, hogy a Balti-tenger alatt még több földgázt szállíthassanak Németországba. A jelenleg mintegy 95 százalékos készültségben lévő projekt ugyanakkor azt jelenti, hogy az orosz földgázszállítások a jövőben elkerülik majd Ukrajnát, megfosztva az országot a jövedelmező tranzitdíjaktól, s aláásva ezzel a kelet-ukrajnai orosz agresszió elleni küzdelmét.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.