2021. április 25., 19:53

Az amerikaiak alig több mint fele ítéli meg kedvezően a Biden-kormányzat első száz napját

Az amerikaiak alig több mint fele ítéli meg kedvezően Joe Biden demokrata párti elnök tevékenységét a beiktatása után száz nappal - jelentette a The Washington Post című lap az ABC televízióval közösen készíttetett közvélemény-kutatása alapján.

Joe Biden
Fotó: TASR / AP

A The Washington Post című napilap és az ABC televízió számára elvégzett felmérésben a megkérdezettek 52 százaléka mondta azt, hogy kissé (18%) vagy egyértelműen (34%) helyesli az elnök munkáját, és 42 százaléka találta nem megfelelőnek.

Négy éve, 2017 elején a Trump-kormányzat első száz napja után készült felmérés szerint Donald Trump támogatottsága 42 százalékos volt. Ezzel együtt Donald Trumpot és Gerald Fordot leszámítva Bidené a legalacsonyabb elégettségi arány a második világháború utáni amerikai elnökök között az első száz nap után. Ez arról tanúskodik, hogy az ország továbbra is megosztott politikailag.

Ugyancsak többségben voltak a Bidennel elégedettek egy másik közvélemény-kutatás szerint, amelyet a brit YouGov, nemzetközi internetes és adatelemző cég készített az amerikai CBS televízió számára. Eszerint a megkérdezettek 58 százaléka elégedett, 42 százaléka pedig elégedetlen a kormányzás első száz napjával, de a számításnál nem vették figyelembe azokat, akiknek nem volt véleményük.

A YouGov által megkérdezett amerikaiak mintegy 72 százalékának volt pozitív véleménye a Joe Biden és kormányzata által megszervezett oltási kampányról. Az ABC és a The Washington Post által közzétett felmérés szerint 64 százalék értékeli kedvezőn a világjárvány kezelését.

A YouGov által megkérdezett amerikaiak mindössze 43 százaléka ért egyek az elnök bevándorlási politikájával, Joe Biden ezen a területen kapta messze a legrosszabb osztályzatot. Az ABC-nél és a The Washington Postnál a megkérdezettek alig 37 százaléka ítélte meg kedvezően a migránskérdés kezelését.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.