Az amerikai külügyminiszter Kínában tárgyal
Az Egyesült Államok és Kína közötti feszültségek csökkentése érdekében vasárnap Pekingbe érkezett Antony Blinken amerikai külügyminiszter, hogy magas rangú kínai tisztviselőkkel tárgyaljon - jelentette az állami közszolgálati televízió.

A washingtoni diplomácia vezetője kétnapos látogatásra érkezett, amelynek során számos találkozót terveznek magas rangú kormányzati képviselőkkel.
Amerikai információk szerint
Blinken először vasárnap délután találkozik kínai kollégájával, Csin Kanggal.
A két politikus este egy közös vacsorán vesz részt.
Blinken, aki 2021-es hivatalba lépése óta először látogat Kínába, egy régóta tervezett, februárban lemondott útját pótolja, amikor diplomáciai válságot okozott az, hogy Washington szerint kínai megfigyelő léggömböt fedeztek fel amerikai terület felett.
Az amerikai politikus pénteken azt mondta, hogy "közvetlenül és őszintén fog beszélni (Washington) nagyon is valós aggodalmairól egy sor kérdésben".
Mint kifejtette, a cél a "nyílt és felhatalmazott kommunikáció" kialakítása, hogy az Egyesült Államok és Kína "felelősségteljesen kezelje" kapcsolatát.
- hangsúlyozta újságíróknak.
Az Egyesült Államok és Kína a világ egyik legfontosabb kétoldalú kapcsolatát ápolja.
Ezt egy sor kérdés beárnyékolja, többek között az, hogy Kína támogatja Oroszország ukrajnai háborúját, Peking fenyegetőzik Tajvannal szemben, és olyan területeken, mint a fejlett számítógépes chipek, kereskedelmi viták vannak.
Joe Biden amerikai elnök kormánya Kínát nevezte meg az Egyesült Államok előtt álló "legjelentősebb geopolitikai kihívásként".
Blinken látogatása előtt a kínai külügyminisztérium szóvivője, Vang Ven-pin jelezte Peking tárgyalási hajlandóságát, de feltételekhez kötötten.
- hangsúlyozta Vang pénteken. Washingtonnak is "fel kell adnia azt az illúziót, hogy Kínával "erősebb pozícióból" tárgyaljon" - tette hozzá.
- mondta Vang.
Nem sokkal Blinken pekingi érkezése előtt Biden szombaton azt mondta, reméli, hogy "a következő néhány hónapban" találkozik Hszi Csin-ping kínai elnökkel. Hozzáfűzte,
szeretné megvitatni a Kína és az Egyesült Államok közötti legitim különbségeket, de azokat a területeket is, amelyeken a két szuperhatalom jól kijöhet egymással.
Biden nem tulajdonított nagy jelentőséget a léggömbincidensnek, mondván, nem hiszi, hogy a kínai felső vezetők tudták, hova tartott a légi eszköz, vagy hogyan volt felszerelve.
- tette hozzá az amerikai elnök.