2021. április 10., 08:20

Az amerikai, a német és a francia külügyminiszter Ukrajna mellett

Antony Blinken amerikai külügyminiszter, valamint francia és német kollégája, Jean-Yves Le Drian és Heiko Maas pénteken felszólította Oroszországot, hogy hagyjon fel csapatai ukrán határra vezénylésével és támogatásáról biztosította Kijevet a Moszkvával való szembenállásában - közölte az amerikai külügyminisztérium. 

Erődemonstráció ukrán módra

Antony Blinken külön-külön egyeztetett telefonon francia és német kollégájával - közölte Ned Price, amerikai külügyi szóvivő.
Price elmondta: Blinken és Le Drian "megtárgyalta, hogy Oroszországnak véget kell vetnie veszélyes és felelőtlen kijelentéseinek, a megszállva tartott Krímben és az ukrajnai határán történő csapaterősítésnek, valamint a kelet-ukrajnai frontvonal mentén elkövetett provokációknak". A francia diplomácia irányítója hangsúlyozta azt is, hogy Moszkvának "magyarázaot kell adnia a csapatmozgások okaira". 

Egy másik telefonbeszélgetésben Blinken és Maas "hangsúlyozta Ukrajna támogatásának fontosságát az egyoldalú orosz provokációkkal szemben" a frontvonal mentén - közölte Price. A két politikus a szóvivő szerint azt is leszögezte, hogy Oroszországnak "haladéktalanul véget kell vetnie a csapaterősítésnek és a gyújtó hangnemű kijelentéseinek".

A konzultációk hírére a Reuters brit globális hírügynökség megjegyezte: a külügyminiszterek közleményei arra engednek következtetni, hogy felgyorsultak a konzultációk a NATO-szövetségesek között az orosz csapatösszevonásról és azokról a lépésekről, amelyeket az ukránok és nyugati szövetségeseik a tűzszünet oroszbarát kelet-ukrajnai lázadók általi megsértésének minősítettek.  

Az orosz katonai mozgások miatt elemzőkben felmerültek aggodalmak, miszerint Moszkva arra készülne, hogy csapatokat küldjön Ukrajnába. A Kreml cáfolja, hogy az orosz haderő fenyegetést jelentene, de közlése szerint a katonák addig maradnak a helyükön, amíg szerinte erre szükség van.

Jen Psaki fehér házi szóvivő újságíróknak kijelentette, hogy az Egyesült Államok diplomáciai úton egyeztet Oroszországgal és más országokkal "a kelet-ukrajnai kiszélesedő orosz agresszióról, beleértve az ukrán határ menti csapatfelvonultatást is".

"Természetesen szoros egyeztetést folytatunk és együtt munkálkodunk térségbeli szövetségeseinkkel és partnereinkkel, hogy feldolgozzuk és megosszuk egymás közt a hírszerzési információkat a kialakult helyzet feltárása végett" - mondta Jen Psaki, aki részleteket nem volt hajlandó elárulni a "belső diplomáciai folyamatról".

"Oroszország több katonát állomásoztat ukrajnai határán, mint 2014 óta bármikor" - hívta fel a figyelmet Psaki még csütörtökön, a Krím-félsziget orosz bekebelezésének évére utalva. Nyugati becslések szerint 2014 márciusában, a kelet-ukrajnai konfliktus kiszélesedésekor, 25 30 ezer orosz katona - milicista, illetve a különleges erők tagja - állomásozott az ukrán határ mentén. 
 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.