2025. június 18., 12:25

Ausztriában szigorítják bizonyos lőfegyverek vásárlási feltételeit a grazi lövöldözés után

Szigorítani készül az osztrák kormány bizonyos lőfegyverek vásárlási feltételein, miután június elején egy fegyveres támadó több embert megölt egy grazi iskolában.

golyó pisztoly fegyver lőfegyver kézifegyver
Illusztrációs felvétel
Fotó: Pexels

Christian Stocker kancellár szerdán bejelentette, hogy 21-ről 25 évre emelik bizonyos lőfegyverekre vonatkozóan a vásárlás korhatárát, a kiszállítás idejét pedig az eddigi három napról négy hétre meghosszabbítják.

Nagyobb hangsúlyt fektetnek továbbá a jövőben a fegyvert vásárolni szándékozók által kitöltött pszichológiai tesztekre, és a hadsereg, illetve a fegyverviselést szabályozó hatóságok a jövőben megosztják egymással az adataikat.

Stocker közölte azt is, hogy

a következő három évben megkétszerezik az iskolai pszichológusok számát.

A tervezett reformok bejelentését megelőző héten Ausztria történetének eddigi legsúlyosabb iskolai lövöldözését hajtotta végre egy 21 éves támadó egy grazi középiskolában, amelynek korábban maga is diákja volt. Az ámokfutó 10 embert megölt, majd magával is végzett. A támadás indítéka még nem tisztázott, de a nyomozók annyit már nyilvánosságra hoztak, hogy az elkövető rajongott az iskolai lövöldözőkért. Korábban katonai szolgálatra alkalmatlannak találták mentális okok miatt, de a hatóságok ezt nem értékelték potenciális fenyegetésként.

Nem tarthat fegyvert a jövőben az, aki valamilyen szempontból is veszélyesnek minősíthető

- jelentette ki Andreas Babler kancellárhelyettes. Bizonyos kategóriájú lőfegyvereket továbbra is 18 éves kortól lehet majd beszerezni, és a vadászokat sem érintik az új szigorítások Ausztriában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.