2022. november 9., 09:15

Amerikai választások: Megválasztották New York állam első női kormányzóját

New York államban a tavaly hivatalba lépett demokrata kormányzó, Kathy Hochul nyert; a politikus Manhattanben, támogatói előtt győztesnek nyilvánította magát, miután a szavazatok többségét összesítették.

Kathy Hochul
Fotó: Governor Kathy Hochul hivatalos Facebook-oldal

A New York-iak elutasították, hogy visszaforduljanak a fejlődésből - jelentette ki Kathy Hochul kedden éjszaka. Szavait támogatóinak címezve kijelentette, hogy hangosan és világosan hallatták hangjukat. Rámutatott arra, hogy

a győzelemmel ő New York állam első megválasztott női kormányzója.

Kathy Hochul tavaly augusztusig az állam helyettes kormányzója volt. Elődje, a szexuális zaklatással vádolt Andrew Cuomo lemondása után vette át a kormányzói tisztséget.

A politikus beszédében azt ígérte, hogy első teljes négyéves kormányzói ciklusában elsősorban a lakáshiány kezelésén és a közbiztonság javításán fog dolgozni.

Republikánus kihívója, Lee Zeldin programjának egyik fő eleme a New Yorkban államban és mindenekelőtt New York városában drámai mértékben romló közbiztonság volt.

A leadott voksok mintegy 90 százalékának összesítése után Kathy Hochul a szavazatok majdnem 53 százalékával rendelkezett, míg Lee Zeldin mintegy 47 százalékkal.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.