2023. augusztus 20., 13:22

Amerikai lapvélemény: Ukrajna lehetőségei elfogytak

A Magyar Nemzet ismerteti azt a cikket, amely a The Washinton Post amerikai napilapban jelent meg az ukrán ellentámadás kilátásairól.

Meddig bírják még
Ukrán katonák
Fotó: Twitter

A cikk szerint Ukrajna kifogyott a lehetőségekből az ellentámadás során.

A megtorpanás jeleit mutatja, hogy Kijev csupán néhány, elszigetelt települést tudott visszafoglalni, az oroszok támadásba lendültek keleten, valamint az ukrán pilóták F–16-osokra való kiképzése csúszik.

Az ukrán sikertelenség pedig előrevetíti, hogy a konfliktus befagyhat, ezáltal pedig a nyugati támogatás csökkenhet. Arról nem is beszélve, hogy az ukránok is döntő sikereket várnak a vezetéstől - teszi hozzá a lap.

A helyzetet tovább bonyolítja, hogy 2024-ben az Egyesült Államokban elnökválasztást tartanak, a kampányban valószínűleg felerősödnek majd azok a vélemények, melyek szerint vissza kell fogni a Kijevnek nyújtott katonai és pénzügyi támogatásokat.

Az amerikai napilap szerint a szakértők is úgy vélik, modernebb fegyverek vagy a tartalékerők teljes bevetése nélkül nem valószínű, hogy Ukrajna képes áttörést elérni. A nyugati és ukrán tisztviselők is óvatosan fogalmaznak az ellentámadással kapcsolatban, mostanra elismerik, hogy a vártnál lassabban halad, ugyanakkor kitartanak amellett, hogy folyamatosan haladnak előre. 

A cikk emlékezet arra, hogy az idő mindenképp az oroszoknak kedvez: ősszel beköszönt a zord időjárás, az esős évszakban a harckocsik, harcjárművek alig tudnak majd haladni.

Amíg a szárazföldi műveletek lassan haladnak, az ukrán haderő a drón- és rakétacsapásokkal próbálja megtörni az orosz védelmet. Ez ugyanakkor – hívja fel a figyelmet a The Washington Post – nem valószínű, hogy a háború mérlegének nyelvét Kijev javára billenti el.

Az ukránok egyszerűen nem rendelkeznek megfelelő számú drón gyártásához szükséges kapacitással, nem tudnak elég mélyen és elég sok célpontra támadni orosz területen belül ahhoz, hogy meggyengítsék Oroszország harci kedvét – vélte Bob Hamilton, az amerikai hadsereg nyugalmazott ezredese, a philadelphiai Foreign Policy Research Institute Eurázsia-programjának kutatási vezetője.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.