2026. november 5., 08:16

Államfői egyeztetést tartanak a visegrádi négyek Trencsénben

Az Európai Unió (EU) bővítéséről, az ukrajnai helyzetről és az energiaárakról is tárgyalnak a visegrádi csoportot alkotó országok (Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország) államfői ma Trencsénben, a találkozón részt vesz Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke is.

pellegrini
Fotó: TASR

A házigazda, Peter Pellegrini szlovák elnök a felvidéki várban látja vendégül Baka András köztársasági elnököt, Petr Pavel cseh államfőt és Karol Nawrocki lengyel elnököt, illetve Ursula von der Leyent.

Külön meghívottként most először vesz részt európai bizottsági elnök államfői V4-találkozón.

A visegrádi országcsoport idén érkezett létrehozásának 35. évfordulójához. A szervezők közlése szerint az államfői találkozó arra is lehetőséget ad, hogy a résztvevők megerősítsék szándékukat együttműködésük folytatására, valamint arra, hogy továbbra is közösen keresik a közép-európai térséget érő kihívásokra adható válaszokat.

Megosztás
Címkék