Alkotmánybírósághoz fordul a cseh elnök, ha nem vehet részt a NATO-csúcson
Az alkotmánybírósághoz fordul Petr Pavel cseh államfő, amennyiben az Andrej Babis vezette kormány júniusban nem nevezi ki őt az ankarai NATO-csúcstalálkozóra utazó cseh küldöttség tagjává - mondta Petr Pavel újságíróknak csütörtökön Prágában, miután beszédet mondott a Globsec nemzetközi biztonságpolitikai konferencián.
A NATO-csúcstalálkozóját július 8-án a török fővárosban tartják.
Andrej Babiš szerdán újságíróknak azt mondta, hogy a cseh küldöttség összetételéről júniusban dönt a kormány. A kormány és a köztársasági elnök között néhány hónapja robbant ki nyílt vita arról, ki képviselje Csehországot az ankarai csúcson.
Andrej Babiš azzal érvel, hogy a kormány feladata megvédeni szövetségesei előtt a védelmi kiadások nagyságát, míg Petr Pavel szerint Csehország képviselete külföldön az államfő alkotmányos joga. Petr Pavel és Andrej Babiš május elején négyszemközt is tárgyalt a témáról, de nem jutottak közös nevezőre.
Pavel azt is javasolta, hogy ő a csúcstalálkozó első, nem hivatalos részén, az államfők és a kormányfők közös munkavacsoráján képviselné az országot, míg a másnapi hivatalos ülésen a kormányfő és a szakminiszterek vennének részt. A vita gyökerei januárba nyúlnak vissza, amikor nézeteltérés keletkezett az államfő és Petr Macinka külügyminiszter között, mert az államfő nem volt hajlandó kinevezni miniszternek Filip Tureket, a Macinka által vezetett Autósok párt tiszteletbeli elnökét.
Macinka akkor úgy fogalmazott, hogy Petr Pavelt az ellenzék képviselőjének tekinti, aki a csúcstalálkozón nem tudná jól elmagyarázni, hogy miért csökkentette a Babiš-kormány a védelmi kiadásokat az idei költségvetésben. Korábban az ilyen fórumokon általában vagy az államfő vagy a kormányfő, esetleg mindkettő részt vett.
Petr Pavel hivatalba lépése óta 2023-ban és a következő években is mindig részt vett a NATO-csúcstalálkozókon. A cseh államfő korábban, még tábornokként öt éven át a NATO Katonai Bizottságának elnöke volt.