Ahogyan ők látják ´56-ot
Felháborítóan hazug összehasonlítást engedett meg magának a minap Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke. Ez az odahaza, Németországban miniszterként is alkalmatlannak bizonyult nőszemény, a civilizált kontinens szégyene ült öt évig és ül még további öt évig Európa trónján, és valamiféle kiskirálynak képzelve magát, minősítget más népeket és kormányokat. Dönt elevenekről és holtakról.

És hazudik történelmi párhuzamokat egy mocskos háború és a szabadságát védeni próbáló nép felkelése között, amikor az 1956-os magyar szabadságharcot egy lapon merészeli emlegetni az ukrajnai háborúval, amibe ő és eszmetársai úgy tolnak bele egyre mélyebben két szláv népet, hogy (az ugyancsak német) Goebbels belesápadna az irigységbe, milyen jó tanulók a szellemi utódai. Milyen olajozottan működik a hazugsággyár!
Másokat heccelni, idegen nemzetek fiait küldeni a biztos halálba, ez az ő bolsevik tempójuk. A propagandájuk is ehhez van fércelve: megpróbálják elhitetni a világgal, hogy ezzel a mocskos színjátékkal ők, az igazi demokraták tulajdonképpen védik Európa demokráciáját, az európai értékeket és az európai népek szabadságát. S amikor valaki a képükbe vágja, hogy hazudnak, és a magyarok kikérik maguknak az ócska, aljas utalgatásukat, csak néznek, mint borjú az új kapura, és meg méltóztatnak lenni sértődve.
Tudjuk jól, mit jelentett nekik annak idején az 1956-os magyar forradalom. Pontosabban mennyit ért nekik. Semennyit.
Fontosabb volt számukra a Szuezi-csatorna, a zavartalan kereskedelem, a biznisz, mint Európa szívében egy elkeseredett, elnyomott nép öngyilkos küzdelme.
És miután azok a konjunktúralovagok, akik teliharsogták az étert (mert hazudni, azt tudtak, éjjel és nappal), hogy „tartsatok ki, jövünk”, miközben eszük ágában sem volt jönni, hiszen megüzenték Hruscsov elvtársnak, hogy „szabad a pálya”, és az ujjukat sem mozdítják az érdekünkben, most ugyanazok a bolsevik utódok veszik a szájukra, és gajdolnak ötvenhatról.
Nem gondolják ők komolyan, hogy meggyalázzák a magyar forradalom hőseinek emlékét. Csak éppen kapkodnak, ötölnek-hatolnak, amikor lehullik a lepel a hazugságaikról, és nincsenek érveik védeni a védhetetlent. És ilyenkor szamárságokat mondanak. Olyanokat, hogy például Ukrajnát úgy támadta meg az agresszor Oroszország, hogy annak nem voltak előzményei. Hogy senki nem készítette elő ezt a háborút, és senkinek eszébe sem jutott kiprovokálni Putyint. Aki velük ellentétben minden éjjel arról álmodott, hogyan foglalja el a demokratikus Európát a Baltikumtól Portugáliáig.
Igaz, hogy a korrupció kapcsán néha feltűnik egy-egy ukrán minihetman, aki az ágyán heverő dollármilliók kötegei közt hentereg, és arról álmodozik, bár csak örökké tartana ez a háború, és az idők végezetéig tudna gazdagodni a szerencsétlen, elkeseredett fiatalokon, bumáskát adni a sok látens dezertőrnek, a biztos halálból menekülni akaró férfiaknak – természetesen némi fizetségért.
Ám ezek a fotók, akárcsak a kényszersorozásról készült, a videómegosztó oldalakon látható filmek, ahol a sorozótisztek a nyílt utcán püfölik a férfiakat, mind-mind az orosz propaganda termékei. És Zelenszkijnek sincsenek palotái, meg érdekeltsége sincs az orosz filmiparban. Ukrajnában virágzik a demokrácia, és az emberi jogok az égig érnek. Nem kétséges, Ukrajnának az EU-ban és a NATO-ban a helye. Akár úgy is, hogy kitúrják onnan Magyarországot, vagy ránk szabadítják az Armageddont.
Persze, tudjuk, az oroszok is megérik a pénzüket. A mai orosz bojárok vígan hajókáznak továbbra is a világtengereken, vedelik a vodkát Monte Carlóban (néha lehet, hogy ugyanabban a bárban, amelyikben az ukrán aranyifjak, talán még koccintanak is egymással). Az egykori „nagy öregek”, a rendszer kegyeltjei közül időnként kiesik egyik-másik a hetedik emeletről. Csak úgy, véletlenül, amihez Vlagyimir Vlagyimirovics cárnak természetesen semmi köze.
De ezek legalább tudják, mi közük volt a magyar ötvenhathoz, és nem próbálják lehazudni a múltat. Beismerik, hogy vérbe fojtották, tankokkal tiporták el, és sem akkor, sem most nem gajdolnak demokratikus értékrendről, európéerségről meg jogállamiságról.
A maguk brutális módján nevezik néven a dolgokat. De abban konzekvensek, hogy akárcsak a második világháborúban, amit nélkülük Európa sosem nyert volna meg (apropó, megnyerte?), most is gyűlölik a fasisztákat.
Hogy mi köze mindennek 1956-hoz, a magyar forradalomhoz? Döntse el ki-ki az ízlése szerint. Az összehasonlításokat azonban kikérjük magunknak.
Tud valaki válaszolni erre az egyszerű kérdésre? Mert az unalomig ismételt lózungokon kívül (hogy az ukránok minket is védenek) igazi érvet senki sem tud mondani.
Ám a Leyen-féle „demokrata” kufárokat megkérjük, lehetőleg ne foglalkozzanak a történelmünkkel, vagy ha mégis, minden előítélet, elfogultság és rosszindulat nélkül.
Az írás megjelent a Magyar7 2024/43. számában.