2021. augusztus 15., 19:39

Afgán konfliktus: Moszkva mielőbbi tárgyalásokat sürget a kabuli átmeneti kormányról

Önzésükről lemondva komoly tárgyalásba kell kezdeniük az ország leendő átmeneti koalíciós kormányáról az afganisztáni konfliktusban szembenálló feleknek - jelentette ki Zamir Kabulov, az orosz külügyminisztérium második ázsiai osztályának vezetője vasárnap a Rosszija 1 televíziónak.

Zamir Kabulov
Fotó: TASR/AP

A diplomata a tálibok sikerét a hivatalban lévő afgán kormány gyengeségével magyarázta.

A kormányt húsz éven át támogatták a nyugatiak, az amerikaiak és a NATO-sok képezték ki a hadseregüket. Láthatjuk ennek a kiképzésnek a minőségét

- mondta.

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő vasárnapi Telegram-bejegyzésében hangot adott véleményének,

miszerint az afganisztáni konfliktusban szembenálló mindkét fél egyaránt az amerikai gondolkodási folyamat terméke.

A világ elborzadva figyeli az Egyesült Államok soros történelmi kísérletének eredményét

- írta.
Mohammad Szohail, a tálibok Katarban működő politikai irodájának szóvivője orosz sajtójelentések szerint kijelentette, hogy az általa képviselt radikális iszlamista mozgalom szavatolja a kabuli orosz nagykövetség biztonságát. Az afgán fővárosban működő orosz diplomáciai képviselet közölte a TASZSZ hírügynökséggel, hogy nem készül a személyzet evakuálásra.

A tálibok vasárnap megkezdték a bevonulást Kabulba és bejelentették, hogy átvették az ellenőrzést Afganisztán egész területe fölött.

Konsztantyin Koszacsov az orosz parlamenti felsőház elnökhelyettese vasárnapi Facebook-bejegyzésében "megfutamodásnak" minősítette az Egyesült Államok és szövetségesei afganisztáni csapatkivonását. A politikus arra figyelmeztetett, hogy

az Afganisztánban jelen lévő Iszlám Állam (IÁ) fokozott érdeklődést mutat Közép-Ázsia iránt, ami fenyegetést jelent Oroszországra és szövetségeseire nézve, függetlenül attól, hogy a terrorszervezet kiegyezik-e majd a tálibokkal vagy sem.

Rámutatott, hogy a fordulat nyomán a terrorizmus bázisa jöhet létre Afganisztánban, ahonnan menekültek áradata indulhat el, elsősorban Európába. Koszacsov szerint ezért Oroszországnak az Egyesült Államokkal és másokkal is közös érdekei vannak a térségben.

Sürgette, hogy a régió országainak diplomáciája - beleértve Kínáét, Indiáét és Pakisztánét is - egységes álláspontot képviseljen, megakadályozandó, hogy "a táliboknak akár eszükbe is jusson kalandba bocsátkozni a szomszédos országokban. Fontosnak nevezte továbbá, hogy az Oroszországot, Fehéroroszországot, Örményországot, Kazahsztánt, Kirgizisztánt és Tádzsikisztán tömörítő Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete (ODKB) növelje katonai potenciálját.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.