A zaporizzsjai atomerőmű egyelőre nem jelent közvetlen veszélyt
Az utóbbi napokban többször is lőtt zaporizzsjai atomerőmű egyelőre nem jelent biztonsági kockázatot - közölte Rafael Grossi, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) helyi idő szerint csütörtökön tartott rendkívüli ülésén New Yorkban.
- hangsúlyozta Grossi.
Mindössze néhány órával az Oroszország kérésére összehívott tanácskozás előtt
újból lövések érték Európa legnagyobb nukleáris létesítményének területét.
Vlagyimir Rogov, az ukrajnai Zaporizzsja megye Moszkva-barát regionális katonai és polgári közigazgatásának képviselőjének állítása szerint az ukrán fegyveres erők rakétavetőkkel, nehéztüzérséggel és drónokkal kíséreltek meg csapást mérni az atomerőműre. Azt mondta, ukrán ellenőrzés alatt lévő településekről nyitottak tüzet. Ukrajna ugyanakkor Oroszországot vádolja az elfoglalt erőmű lövetésével.
Grossi felszólította Moszkva és Kijev képviselőit az ENSZ BT-ben, hogy minél előbb tegyék lehetővé nemzetközi szakemberek helyszíni szemléjét.
- húzta alá a NAÜ főigazgatója. Hozzátette, hogy a NAÜ szakértőinek jelenléte nélkül nem tudnak fontos tényeket tisztázni.
Egyelőre továbbra sem tisztázott, hogy az ENSZ-szakértők csoportja elindulhat-e a létesítményhez.
- mondta ezzel kapcsolatban Stéphane Dujarric ENSZ-szóvivő. Kiemelte, hogy mindez jelentős biztonsági kockázatokat jelent a világszervezet munkatársaira nézve.
António Guterres ENSZ-főtitkár a harctevékenység leállítását sürgette az atomerőmű térségében.
- mondta Guterres, és egy demilitarizált övezet kialakítását szorgalmazta a térség biztonsága érdekében.
Vaszilij Nyebenzja, Oroszország ENSZ-nagykövete a tanácskozáson hangsúlyozta: az orosz ellenőrzés alatt álló erőmű és Enerhodar városának lövetéséhez nem fűződik semmi érdeke az orosz csapatoknak. Úgy fogalmazott, hogy
Kijev nukleáris infrastruktúra elleni törvénytelen támadásai egy a csernobilihoz mérhető nukleáris katasztrófa szélére sodorják a világot.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök esti videóüzenetében ugyanakkor azzal vádolta Oroszországot, hogy az egész világ fenyegetésére használja az atomerőművet, s ismételten az orosz csapatok visszavonulását és a létesítmény feletti ukrán ellenőrzés visszaállítását követelte Európa biztonsága érdekében.